Velemi Névtelen

A LAKATOS

Közreadja Győrei Zsolt

Gráci ifjúságomból

A lakatos, Kurt, cimborám.
Kupát ürítünk szaporán
Késő éjjel, reggel korán.

Közben naphosszat lakatol.
A keze gyors, sosem botol:
Ahány kulcs, annyiféle toll.

Ahány kulcs, annyiféle toll?
Agyam sebesen zakatol,
Fondorlatos tervet latol.

„Kurt, jó barátom, egykomám,
Ki úr vagy mély pincém borán,
Figyelj rám, drága cimborám!

Grófnénkba – ne nevess nagyot –
Fülig szerelmetes vagyok,
Ő meg belém! Veszek, halok!

Bú hordja rám kemény kövét…
A gróf? Marnám el én övét –
De mint nyissam erényövét?

Te pántoltad erényövét!
Gyárts új kulcsot! E lét sötét,
Ha nem bírom setét ölét!”

Irul-pirul, hebeg-habog,
Aztán végül nevet nagyot:
„Van már nekem. De megkapod!”