Albert Zsuzsa

PRÓBAIDŐ

Gondolatok Rába Györgyről

A próbaidő véget ért, átment a limesen, de abban a tisztultabb világban nem felejt el minket. Mi sem őt. Nem csak verseiben él. Nincsenek ugyan testi gyermekei, de vannak választott tanítványai. Egy esztendeje történt, terveztük, hogy meglátogat bennünket Budakeszin, kivisszük kocsival. Nem érezte jól magát, majd talán két hét múlva, mondta, addigra megerősödik. Azóta folyt a küzdelem az életéért.
Amikor lányom megszületett, azt kérdezte telefonon, milyen hangon sír. Női hangon, válaszoltam, mert akkor küldte meg Férfihangon című kötetét. A Rádió irodalmi osztályán szerkesztőként dolgoztam, kértem tőle verseket, megjelent köteteiről írtam, interjúkat készítettem vele. Választékos, szép magyarsággal beszélt. Jó elbeszélő volt, állandó szereplője legendázó műsoraimnak. Szerettem a verseit, ahogy az újholdaso­-
két, őt talán azért leginkább, mert ő volt a legérzékenyebb, a legzárkózottabb. Úgy érez­tem, neki van a legnagyobb szüksége szeretetre. Jékely Zoltán azt mondta róla, szent. Az is volt. A tisztaság, az önfeláldozás, az erkölcsi bátorság, a hit a Gondviselésben nyomta rá bélyegét életére és költészetére. Pontosan, világosan és hihetetlenül józanul fogta fel a körülötte áramló életet, az igazsághoz tántoríthatatlanul hű maradt. Ezért volt magányos. Költészete ezért van tele annyi feszültséggel. Az embertelen világ mártírjaként önmagában hordta egységét, magasrendűségét, kultúráját. Hazájáért érzett aggodalmát és szeretetét. Féltőn figyelte a falu életét, kereste, hol segíthet, s módot is talált rá. A nép­nyelv, a régi magyar nyelv elemeit beépítette költészetébe.
Nagy tanár volt, ezt legalább annyira fontosnak tartotta, mint verseit. Tanítványai rajongtak érte. A tanárt éreztem meg benne, az igazmondót, a szigorút és jót, amikor verseimet neki mutattam meg. Irodalmi szövetségünk kicsit a családot is pótolta, férjem, gyerekeim, unokáim hozzátartozói lettek. Nevelési tanácsokat is adott. Elmesélte néhány jellemző mondattal ifjúkori csalódásait, megmutatta később elajándékozott, kicsi házát a hegyek közt. Néha eljött hozzánk, olykor meghívott magához. Mert tudta, nekünk is szükségünk van rá. Mikor betegágyánál látogattam, gyerekeimről és unokáimról meséltem, és vittem neki a vasárnapi süteményből. Az erkölcs és a hűség volt számára a legfontosabb. A bizalmat vesztett világban megbízhattunk egymásban. Telefonon úgy köszöntünk el: Isten áldja. Mióta elmenni készült, református módra: Áldás, békesség.