Mirko Bonné

EGY FÉRFI, ELKÉKÜLT ÁLLAL

mindenki szeme láttára alszik.
Gyere, add a számba a szót,
talán azt,
hogyan dobjak egy fillért
egy római kútba, vagy a soá kútjába,
vagy inkább egy berregő
szerencseautomatába.
Elképzelem, hogy
Püthia vagy, egylábú, nyíratlan
szárnyaid a hátadra simulnak:
összehajtogatott újságok.
Olyan vagy, mint Novalis, vagy Sophie
Tucker? Vagy inkább fából sárkány,
légi aranyfogat, amit
fülemülék serege ujjongva röpít?
Szirén, hiéna: Crocuta crocuta,
szűkszavú lennél, csillag, felhő, a
képmásomat viselő mobil?
Dallam vagy?
Kebleid között szenderegni,
miközben a ház előtt kavarog a hó,
csak az áram zúg a távvezetékben,
s az éjszakát megvilágítja
egy vontató fülkeablakára ragasztott matrica,
mögötte a sofőr elbóbiskolt a hóesésben.
Bicegj oda az egyetlen lábadon,
söpörd el a havat a szárnyaddal,
hadd prüszköljön a vad, míg el nem olvad,
s a villámröptű fülemülék mindent beleadnak,
ússzon fényárban a fülke és a járgány,
aztán szólj, habanéra! míg a vezeték
szikrázva csapódik a tetőre.
Egy férfi, elkékült állal
a szemem előtt fagy meg.

Tassonyi Helga fordítása