Szophoklész

OIDIPUSZ KIRÁLY

Részlet

Karsai György és Térey János fordítása

Jön Oidipusz a palotából

Első epeiszodion (216–462)

OIDIPUSZ Kérsz tőlem valamit. S a bajra, mely gyötör,
Ha meghallod szavam, a gyógyírt megkapod,
S erőt merítve megkönnyebbülést találsz.
Úgy mondom, mint kinek ez az ügy idegen,
S a gyilkosság is az. Nem jutnék messzire
A nyomozásban, ha nem segít égi jel.
Bár későn lettem polgár, adófizető,
Kadmosz minden utódjához szól a szavam:
Akárki tudja köztetek, ki ölte meg
Hidegvérrel Laioszt, Labdakosz fiát,
Parancsolom, hogy mindent mondjon el nekem!
Ha attól tart, a fővád a fejére hull,
………………………………………………………………….. (Hiányzó sor)
Ne aggódjon. Nem vádolják majd más személy
Bűnével, és innét bántatlan távozik;
De ha a gyilkos külföldön tartózkodik,
Ne hallgasson, akárki is tud róla! Mert
Jutalmát én tűzöm ki, s hálám: ráadás.
Ha hallgattok, mert dacol velem valaki,
Féltve a rokonát, saját bőrét akár…
Hogy bánok azzal? Szintén meg kell tudnotok.
Kitiltom azt a férfit, bárki is legyen,
E földről, melyet kormányzok, hol trónom áll:
Ne fogadják be, ne váltsanak szót vele,
Imába ne foglalják, ne vonják be az
Áldozásba, ne kapjon tisztítóvizet!
Üldözze mindenki, mert fertőzete ő
Mindannyiunknak, ahogy Püthó isteni
Jóslata pontosan jelentette nekem.
Egyedül így leszek a jósistennek és
A halott királynak is szövetségese!
S imádkozom: a tettes, bárhol is legyen,
Rejtőzzön egymaga vagy cinkosaival,
Pusztuljon nyomorultul az a nyomorult;
S imádkozom: ha netán együtt él velem,
Az én tudtommal lakva saját házamat –
Akkor én tűrjem másra célzó átkaim.
Így járjatok el, szigorú parancs szerint,
Mert ezt kívánjuk: én, az isten és a föld,
Mely isten nélkül pusztul és gyümölcstelen.
Ha tettünket nem is sugallnák istenek,
Mosatlan hagyni nem helyénvaló a bűnt,
Hogy csúnyán halt meg e nagy ember és király.
Ki kell deríteni! És mivel ma enyém
A hatalom, melyet régen ő birtokolt,
Enyém nászágya, és nekem szül asszonya,
S utódaival nőnének utódaim
– Ha nemzetsége fonala meg nem szakad;
De nem kerülte el Fekete Végzetét –:
Úgy küzdök érte, mintha a saját apám
Ügyéért küzdenék, s mindent elkövetek,
Míg nem tudom meg, ki ölte meg Labdakosz
Fiát, Polüdórosz unokáját, aki
Agénór sarjától, Kadmosztól származik.
Kérem az égtől: ki parancsom megszegi,
Többé ne művelhesse földjét; asszonya
Ne szüljön gyermekeket; sőt, pusztuljon is el
E szörnyű ragály vagy még rosszabb vész miatt.
De nektek, s Kadmosz minden fiának, aki
Helyesli munkám, harcostársa Szent Diké,
S minden isten örökös támasza legyen!
KAR Mert esküre biztattál, én szólok, uram:
Nem én öltem meg. Ki ölte meg? Nem tudom
Személyét. Aki sürgeti a kutatást:
Phoibosznak kell a gyilkost megneveznie.
OIDIPUSZ Helyes. De istent arra kényszeríteni,
Amit az nem akar, az ember képtelen.
KAR Második módszert mondok, jobbnak gondolom.
OIDIPUSZ Harmadikat akár! De néma ne maradj.
KAR Úgy látom, uram, aki mindenekelőtt
Tisztában van Phoibosszal, az Teiresziász;
Mindent megtud, uram, aki őt kérdezi.
OIDIPUSZ Dehogy voltam hanyag, nem hagytam ki a jóst!
Hogy Kreónnal beszéltem, két követet is
Elküldtem érte. Csodálom, hogy nincsen itt.
KAR Minden más pletyka, ócska és süket szöveg.
OIDIPUSZ Csak mondd. Utánanézek mindennek, tudod.
KAR Az a hír járja, utazók ölték meg őt.
OIDIPUSZ Hallottam. De azt, aki látta, láttad is?
KAR Akinek van mitől kicsit is félnie,
Elretten, ha meghallotta átkaidat.
OIDIPUSZ Aki nem bűnös, tőlem nem kell félnie.
KAR Itt van az élő bizonyíték! Vezetők
Az isteni jóst hozzák eléd: benne él
Az igazság az emberek közt egyedül.

Kisfiú vezeti a vak Teiresziászt, Oidipusz szolgáinak kíséretében

OIDIPUSZ Égi, földi titkot értő Teiresziász,
A kimondott szót s kimondatlant ismered:
A várost – ha nem is látod –, tudod, milyen
Betegség szállta meg. Annak ellenszere,
S a mi oltalmazónk, uram, csakis te vagy.
Mert Phoibosz, ha még nem mondták hírnökeim,
Küldötteinkkel azt üzente vissza: egy
Megoldás van, hogy legyűrhessük ezt a kórt;
Ha Laiosz gyilkosait – hogyha kiderült,
Kik ők –: megöljük, vagy száműzzük messzire.
Ne rejtsd fukarul madárjóstudásodat,
Sem a jóslásnak bármi útját, módszerét,
Hogy megmentsd magad, városod, ments engem is,
Mert fertőzet sújt minket a halott miatt!
Kezedben vagyunk! Ha célod magas, ezer
Eszközt bevetned a legméltóbb föladat.
TEIRESZIÁSZ Jaj, szörnyű tudni azt, amit haszontalan
Tudni a tudónak. Bár tartom e szabályt,
Most félretettem. Másképp nem volnék ma itt.
OIDIPUSZ Mi van?… Ilyen kelletlenül jöttél ide?
TEIRESZIÁSZ Engedj haza! Sorsod könnyebben viseled,
És én is az enyémet, hogyha szót fogadsz.
OIDIPUSZ Törvényt szegsz, s nem vagy hálás a város iránt,
Mely táplált, hogyha visszatartod jóslatod.
TEIRESZIÁSZ Mert látom, éppen számodra haszontalan,
Amit beszélsz! Bár ne keverednék bele!…
OIDIPUSZ Ne fordulj el, hisz mindent tudsz, az istenért!
Eléd térdelve, tehozzád imádkozunk.
TEIRESZIÁSZ Á, félreértetek mindent. Dehogy fogom
Sürgetni a bajom, kimondva, mi bajod!
OIDIPUSZ Tessék? Bár tudsz mindent, nem szólsz semmit, hanem
Cserbenhagysz minket, tönkretéve városunk?
TEIRESZIÁSZ Nem okozok kárt sem magamnak, sem neked.
Mit faggatsz? Belőlem semmit ki nem veszel!
OIDIPUSZ Semmit, gonoszok gonosza? Dühítenéd
A dermedt kősziklát is – nos, beszélsz,
Vagy mégis kérlelhetetlen makacs maradsz?
TEIRESZIÁSZ Az én dühöm kárhoztatod, saját dühöd
Felejtve, miközben engem szidalmazol.
OIDIPUSZ Kit nem bosszantana föl az ilyen beszéd,
Mellyel te, tiszteletlen, sérted városod?
TEIRESZIÁSZ Lesz, ahogy lesz, akkor is, hogyha hallgatok.
OIDIPUSZ S mi lesz – nem pont azt kéne fölfedned nekem?
TEIRESZIÁSZ Nem mondok többet. Rajta, tombolj ellenem
A legvadabb haraggal, hogyha jólesik!
OIDIPUSZ Nem hagyom annyiban, vagyok olyan dühös,
Tudok már annyit! Figyelj, úgy tűnik nekem,
Tervet koholtál, s bűnsegéd vagy, ha nem is
Önkezeddel öltél. Ha volna ép szemed,
Azt mondanám, te vagy a gyilkos egyedül.
TEIRESZIÁSZ Igen? Parancsolom, hogy hűen tartsd magad
Szétkürtölt elveidhez, s mától fogva ne
Beszélj hozzám és senkihez ezek közül,
Mert a föld istentelen fertője te vagy!
OIDIPUSZ Ilyen pofátlanul köpöd magadból a
Rágalmat? Semmi következmény, gondolod?
TEIRESZIÁSZ Nincs mitől félnem, mert igazságom erős.
OIDIPUSZ Hol okosodtál? Jósszakmád berkeiben?
TEIRESZIÁSZ Nálad. Beszélni kényszerítesz, oktatóm.
OIDIPUSZ Hogyhogy beszélni? Ismételd, hogy értsem is.
TEIRESZIÁSZ Nem érted? Újra kényszerrel próbálkozol?
OIDIPUSZ Még nem világos. Ismételd, hogy az legyen.
TEIRESZIÁSZ Mondom. A gyilkos, akit keresel, te vagy.
OIDIPUSZ Nem fogsz ilyet sértetlen kétszer mondani!
TEIRESZIÁSZ Mondjak olyat, ami még jobban ingerel?
OIDIPUSZ Amit csak tetszik. Úgyis hiába beszélsz.
TEIRESZIÁSZ Tudtodon kívül fertőző viszonyban élsz
Rokonaiddal; bajban vagy, s föl sem fogod.
OIDIPUSZ Azt hiszed, bosszulatlanul mondhatsz ilyet?
TEIRESZIÁSZ Igen, ha van az igazságnak ereje.
OIDIPUSZ Van, csak rád nézve nincs egyáltalán, mivel
Vak a füled, vak az eszed, mint szemeid.
TEIRESZIÁSZ Te tényleg nyomorult vagy: rám szórod, amit
Mindenki nemsokára rád fog mondani.
OIDIPUSZ Örökös éjszakában élve, sem nekem,
Se másnak, aki lát, nem fogsz te ártani.
TEIRESZIÁSZ Sorsod nem az, hogy általam bukj; épp elég
Ehhez Apollón, ügyed hozzá tartozik.
OIDIPUSZ Kreóné vagy kié a kitaláció?
TEIRESZIÁSZ Nem Kreón a bajod, hanem csak önmagad.
OIDIPUSZ Gazdagság, magas trón és fölényes tudás,
Mely irigylendővé avat egy életet,
Micsoda gyűlölet virraszt fölöttetek!,
Ha a hatalomból, amelyet városom
Kéretlen ajándékként a kezembe tett,
Pont Kreón, régi, megbízható rokonom,
Titkos csellel ki akar penderíteni;
E szélhámost uszítva rám, e sarlatánt,
E koldus mágust, aki hasznát mindenütt
Meglátja, de az igazi tudásra vak.
Gyerünk, mesélj, jóstudásoddal hogy van ez?
Nem bírtál – míg itt volt az Éneklő Kutya –
A városnak mentő megoldást mondani?…
Mert illett volna, hogy ne holmi jövevény
Oldja föl a talányt, hanem a jóslatod!
Melyet nem tudtál megszülni se madarak,
Se istenek támaszával. De jöttem én,
A mit sem tudó Oidipusz; volt-nincs talány!,
Mert eszemet használtam, s nem galambokat;
Én, akit megpróbálsz eltakarítani,
Remélve, Kreón trónjánál lesz majd helyed.
Úgy sejtem, sírni fogsz; az is, ki terveket
Szőtt száműzésemről. Csak ne volnál öreg,
Bőrödön éreznéd, mit ér az ötleted.
KAR Nekünk úgy tűnik, csupán őrjöngő harag
Beszélt a vénből, s belőled is, Oidipusz!
Fölös az indulat. Első szempont legyen:
Hogy fejthetnénk meg jobban Phoibosz jóslatát!
TEIRESZIÁSZ (Oidipusznak)
Ha király vagy is, egyenlő jogot kell adj,
Hogy válaszoljak. Mert én sem vagyok kicsi:
Loxiász szolgája vagyok, nem a tiéd,
És nem is Kreón védencének tartanak.
De hadd szóljak, ha vakságomért sértegetsz.
Te látsz, mégsem látod, milyen mocsokban állsz,
Sem azt, hol laksz, s egy háztartásban kikkel élsz –
Tudod-e, kiktől származol? Titok-e, hogy
Gyűlöl minden rokon, föld alatt és fölött?
S hogy anyád és apád sistergős átka űz
Távol e földtől, te szörnylábú szörnyeteg,
Ki a kelő napot lesed; s mindjárt sötét.
Ordításod melyik partot nem tölti be,
Melyik Kithairón nem fogja visszhangzani,
Ha átlátod házasságod, fölfogva, hogy
A kedvező szél tiltott öbölbe sodort?
Van tartalék, nem látott rémségek sora,
S azok majd kölykeiddel együtt sújtanak.
Mocskold ezért Kreónt, mocskold a szájamat
Nyugodtan! Nincs a halandók között, aki
Miszlikbe nálad szörnyűbb módon tépetik.
OIDIPUSZ Muszáj végighallgatnunk a rágalmait? (Teiresziásznak)
Nem pusztulsz innen? Szedve lábadat,
A palota környékéről nem takarodsz?
TEIRESZIÁSZ Ide se jöttem volna, hogyha nem hívatsz.
OIDIPUSZ Én nem tudtam, hogy ennyire ostoba vagy,
Mert ha tudom, aligha kéretlek ide.
TEIRESZIÁSZ Számodra ostobák vagyunk; a szüleid
Szemében értelmes volna ez a beszéd.
OIDIPUSZ A szüleim? Na várj csak! Ki nemzett, ki szült?
TEIRESZIÁSZ A mai nap szül téged, az is pusztít el.
OIDIPUSZ Rejtély; minden értelem nélkül kong szavad.
TEIRESZIÁSZ Nem te vagy a megfejtők legnagyobbika?
OIDIPUSZ Rájössz majd: azért szidsz, amiben nagy vagyok.
TEIRESZIÁSZ A Szerencsétlen Sors a földre buktatott.
OIDIPUSZ Ha fölmentettem a várost, nem érdekel.
TEIRESZIÁSZ Hát akkor indulok. (A kisfiúhoz) Vezess el, kisfiam!
OIDIPUSZ Vezessék, persze! Útban vagy, míg itt keringsz,
S ha kámforrá váltál, több bajt nem okozol.
TEIRESZIÁSZ Ha elmondtam, miért jöttem, megyek. Dehogy
Félek arcodtól. Olyan nincs, hogy nekem árts.
Mondom: a férfi, aki után nyomozol,
Fenyegetőzve, bőgve mindenütt, hogy ő
Laiosz gyilkosa: az itt van idebent;
Mondták, bevándorló. S később majd kiderül,
Született thébai; s nem boldogítja majd
E fordulat. Mert ki látó volt, megvakul,
S ki gazdag volt, koldusszegényen, idegen
Mezőn bolyong, botjával tapintva irányt.
S kiderül, hogy tulajdon gyermekeinek
A bátyja és az apja egyszersmind; saját
Anyjának fia s férje; apjának pedig
Ágysógora és gyilkosa. – Ha most bemész,
Gondolkozz mindezen! S ha hazugnak találsz,
Hirdesd, hogy jóslatomban semmi értelem.

A kisfiú elvezeti Teiresziászt. Oidipusz bemegy a palotába

Első sztaszimon (463–512)

KAR Ki az, akit a jósszavú 1. sztrophé
Delphoi szikla nevén szólított?
Aki a rémségek rémségét
Véghezvitte vérbe borult kézzel?
Itt az idő, hogy szélnél szaporább
Paripáknál sebesebben messze inaljon e tájról.
Mert fegyveresen ront ellene
Tüzével, villámaival Zeusz fia,
És a nyomában vannak a rettentő
Kérek, a Hibázni Képtelenek.

Mert feltündökölt a hóval borított 1. antisztrophé
Parnasszoszon, hibátlanul ragyogva
A jósszó, hogy az ismeretlen után
Mindenkinek nyomoznia kell.
Mivel ő megállás nélkül úton van
Vad erdőn, barlangon, sziklán át, űzött bikaként,
Nyomorult, nyomorult lábú, magányos száműzött,
Menekülve hiába a föld közepéből elősistergő
Jóslat elől. Csakhogy a jóslat mindig
Ott röpköd körülötte, amíg csak lélegzik.

Rettentően, rettentően föllármázza a lelkem 2. antisztrophé
A Madárjós Bölcs,
S noha nem hiszek őneki, nem is ellenkezem vele.
Nincs mit mondani: mit tudom én, mi igaz?
Reményem labdáz velem, s néma homályban
Bujkál múltam s jelenem.
Milyen villongás volt ez, a Labdakidák
És Polübosz fia közt?
Erről sem a múltban, sem mostanság
Nem tudtam, s nem tudok én eleget,
Nincs elegendő
Bizonyíték semmire ……………………. (Hiányzó fél sor)
A szájhagyomány ellen fordulva,
Fölülvizsgálnám Oidipusz esetét, segítve a Labdakidákat,
Annyi homályos haláleset nyomán.

De Zeusz és Apollón biztosan 2. antisztrophé
Bölcsek, s a halandók ügyeit
Jól átlátják. Ám aki ember?
Hogy a vak jós többet tud, mint én,
Hogy hihetem? Van igaz válasz?
Bölcsességgel a bölcsességet
Túlszárnyalhatja az ember;
De annyi szent: én mindaddig,
Míg föl nem ragyog egy bizonyíték, addig
Soha egy vádat sem hiszek el.
Mivel tudjuk mind: amikor rátámadt
Régen a Szárnyas Szűzlány,
Okosnak látszott akkor is,
És bizonyította, hogy neki kedves a város.
Ezért lelkemben soha nem fog
Alja gazembernek látszani.

Jön Kreón

Második epeiszodion (513–862, egyes kiadások szerint 513–648)

KREÓN Polgártársak, hallom, milyen irtózatos
Vádakkal illet engem Oidipusz király,
S mert nem tűrhetem, itt vagyok. Ha azt hiszi,
Hogy most, az összetorlódó bajok között
Szóval vagy tettel tudtam ártani neki –
Nincs kedvem tovább élni egy ilyen komoly
Vád terhével. Nem elenyésző az a kár,
Amit ez a súlyos beszéd okoz nekem,
Hiszen miatta hív bűnösnek városom,
Bűnösnek hívsz te is, bűnösnek a rokon.
KAR Bár elhangzott a vád, de hirtelen harag
Mondatta vele inkább, mint józan esze.
KREÓN És elhangzott az is, hogy a sugallatom
Nyomán mondott a jós hazug jóslatokat?
KAR Bár elhangzott, tudom, hogy semmi hitele.
KREÓN S őszinte szemmel, ép ésszel hogyan
Hirdethették ki ezt a vádat ellenem?
KAR Nem tudom. Át nem látom, mit tesz egy király.
De nézd csak, jön a palotából ő maga.

OIDIPUSZ (Kreónnak)
Te vagy az? Hogy mersz idejönni? Van pofád,
Ekkora nagy pofád, hogy házamhoz gyere,
Mégpedig úgy, mint leplezetlen gyilkosom,
S királyságomnak nyilvánvaló tolvaja?
Egek, hát ostobának, lustának tűnök,
Hogy azt hitted, akármit megtehetsz velem?
Azt hitted, sohasem jövök rá, mi a csel,
S ha fölismertem, akkor nem védem magam?
Nem ostobább épp ez a heves támadás,
Hogy vagyon és barátok nélkül trónt vadássz,
Mely csak fegyverrel s pénzzel megszerezhető?
KREÓN Tudod, most mit tegyél? Cserébe engem is
Hallgass meg, és ítélj, ha értetted a szót.
OIDIPUSZ Bár szörnyen szépen szólsz, rossz hallgatód vagyok.
Gonosz vagy, s velem szemben bűnös, tiszta sor.
KREÓN Épp ennek ürügyén hadd mondjak valamit!
OIDIPUSZ Épp ennek ürügyén mondd, hogy nem vagy szemét.
KREÓN Ha tényleg azt hiszed, hogy egyszerre lehetsz
Pimasz és esztelen, hát rosszul gondolod.
OIDIPUSZ Ha tényleg azt hiszed te, hogy büntetlenül
Törhetsz a rokonodra, rosszul gondolod.
KREÓN Jó, igazad van, osztom nézeteidet –
De oktass, min mentél át, milyen kínokon.
OIDIPUSZ Te beszéltél rá, vagy mégsem te, hogy muszáj
A szentként tisztelt jósért futárt küldenem?
KREÓN Most is ugyanazon a nézeten vagyok.
OIDIPUSZ Mennyi ideje már annak, hogy Laiosz…?
KREÓN Mért, mi van Laiosszal? Most nem értelek.
OIDIPUSZ …Hogy eltűnt, gyilkos támadásban ottveszett?
KREÓN Homályos múltat kéne áttekintenünk…
OIDIPUSZ Akkoriban már űzte szakmáját a jós?
KREÓN Éppilyen bölcs volt, ugyanilyen megbecsült.
OIDIPUSZ És akkoriban rólam soha nem beszélt?
KREÓN Nem, legalábbis előttem nem, biztosan.
OIDIPUSZ S nem nyomoztatok akkor a gyilkos után?
KREÓN De, nekiláttunk. Nem jutottunk semmire.
OIDIPUSZ Mért nem akkor hirdetett megfejtést a bölcs?
KREÓN Nem tudom. Tények nélkül jobb, ha hallgatok.
OIDIPUSZ Annyit elmondhatnál, ha azt jobban tudod…
KREÓN Mit? Amit tudok, biztos nem hallgatom el.
OIDIPUSZ Ha nem cinkostársad, sosem állítja azt,
Hogy Laiosz halálában bűnös vagyok.
KREÓN Állított-e ilyet, te tudod. Úgy helyes,
Ha megkérdezlek, mint te engem az előbb.
OIDIPUSZ Csak kérdezz! Nem derül ki, hogy gyilkos vagyok.
KREÓN Miről van szó? A nővérem az asszonyod?
OIDIPUSZ Nemmel nem válaszolhatok: ez így igaz.
KREÓN És várost uralsz, mindent megosztva vele?
OIDIPUSZ Amire vágyik, arról én gondoskodom.
KREÓN S nem vagyok kettőtökhöz méltó – harmadik?
OIDIPUSZ Milyen gonosz vagy, most látszik világosan.
KREÓN Nem, hogyha saját érdekedben szót fogadsz.
Először gondold át, hogy ki választaná
A trónt, ha rettegni kell érte? Van, aki
Ijedség nélkül alhat, míg övé a trón.
Nem az vagyok, akinek jobban imponál
Békében élve, tőled mindent megkapok;
Királyként sok terhes kényszer nyomasztana…
Mért volna jobb a nyűgös trón egy gondtalan
Királyságnál, a befolyás kéjeinél?
Hogy is volnék annyira eltévelyedett,
Hogy másra vágyjam, mint ami hasznos, helyes?
Most minden polgár kedvel, szívesen fogad,
Engem kér, mielőtt hozzád folyamodik,
Mert tőlem függ folyamodványa sikere.
Mért törnék más babérra, félredobva ezt?
A józan nem lesz ostoba, ha épeszű!
Ilyen mohó vágy bennem sosem született,
És megvetem, aki erre vetemedik.
S ha bizonyíték kell? Hogyha Püthóba mégy,
Kérdezd: pontosan adtam át a jóslatot?
Ha rajtakapnál, hogy valamit közösen
Főztem ki a mágussal, dupla szavazat
Kérjen halált rám: a magamé s a tiéd;
De vak gyanútól indíttatva, mégse bánts!
Helytelen, ha a nagy gazembert tévesen
Jónak hívják; s ha legazemberezik, aki jó.
Mert hű rokont eldobni ugyanaz, akár
Eldobni életed legjobbik szeletét.
Idővel belátod mindezt, mert az igaz
Embert csak a múló idő mutatja föl,
Míg a gonoszt egy nap alatt kiismered.
KAR (Oidipusznak)
Óvatosságra int, uram. Vigyázz, nehogy
Megbotolj! A gyors ítélet öreg hiba.
OIDIPUSZ Ha gyorsan támad rám a titkos bűnöző,
Gyorsan kell mentő tervet szőnöm ellene!
S ha tétlen várok, mások terve célba ér,
És közben sorra mennek tönkre javaim.
KREÓN Mi a fontos: engem száműzni máshová?
OIDIPUSZ Nem kell bujdosnod, jobb a halál, gondolom.
………………………………………………………………. (Itt legalább két sor hiányzik)
KREÓN Ha elárultad, mért vagy rám ilyen irigy!
……………………………………………………… (Hiányzik egy [?] sor)
OIDIPUSZ Állítod, nem hátrálsz, nem fogsz hallgatni rám?
KREÓN Mert nem vagy észnél.
OIDIPUSZ Mert nem vagy észnél.De, ha a tét én vagyok.
KREÓN Tét vagyok én is.
OIDIPUSZ Tét vagyok én is.Inkább gazember talán.
KREÓN Semmit se értesz?
OIDIPUSZ Semmit se értesz?Mindent: trónon a helyem.
KREÓN Nem. Rosszul ülöd meg.
OIDIPUSZ Nem. Rosszul ülöd meg.Városom, városom!
KREÓN Városod? Nekem is van hozzá kis közöm.

Jön Iokaszté a palotából

KAR Hagyjátok abba, uraim! Legjobbkor épp
Jön Iokaszté a palotából; megsegít,
Hogy méltóképpen rendezzétek a viszályt.
IOKASZTÉ Ti szerencsétlenek, mi ez az ostoba
Szópárbaj? Nem szégyellitek magatokat:
Magánügyről vitáztok, míg szenved a föld?
Nem jössz be? És te meg, Kreón, nem mész haza?
Semmiségből koholtok óriási bajt?
KREÓN Nővérem, engem szörnyen vádol Oidipusz,
A férjed, s két vad büntetés közt válogat:
Száműz innét, vagy bűnözőként megölet.
OIDIPUSZ Úgy van, Iokaszté. Elkaptam: merényletet
Készít elő énellenem, aljas csaló.
KREÓN (Oidipusznak)
Ne boldoguljak, átkozottul vesszek el,
Ha bármit tettem a vádpontjaid közül.
IOKASZTÉ Az istenekre, higgyél neki, Oidipusz,
Tiszteld az istenekre tett szent esküjét,
És engem; s mindenkit, aki előtted áll.

Kommosz (649–696, egyes kiadások szerint a második epeiszodion részét képezi)

KAR Higgyél neki szándékod
És eszed szerint, király, könyörgök!…
OIDIPUSZ És miben kéne engednem neked?
KAR Őt, aki régebben sem volt őrült,
S most, íme, nagyszerű esküt tesz: tiszteld mélyen!
OIDIPUSZ Tudod, hogy mit kérsz?
KAR Tudod, hogy mit kérsz?Tudom.
OIDIPUSZ Tudod, hogy mit kérsz?Tudom.És hogy képzeled?
KAR Hogy nemes esküt tett rokonodra
Ködös váddal sose ronts rá, szóra sem érdemesítve barátod!

(Innen kezdve egy darabig ugrál a sorszámozás a különböző kiadásokban, nagyjából egységesen)

OIDIPUSZ Jegyezd meg jól: amikor ilyet követelsz,
Rám követelsz halált avagy száműzetést.
KAR Nem, a mindegyik közt első istenre,
Hélioszra! Barát nélkül, istentelen utolsóként
Pusztuljak, ha ilyen jut eszembe!
Csak tudod, engem, nyomorultat, enyésző
Földünk ejt kétségbe: tetézné régi bajunkat
Az új, amit neked köszönhetünk.
OIDIPUSZ Menjen… ha úgyis meg kell halnom emiatt,
Vagy tűrni az erőszakos száműzetést.
Egyedül könyörgésed hat meg, nem az ő
Beszéde. Őt, bárhová menjen, gyűlölöm.
KREÓN Tele vagy gyűlölettel. Súlya nyomni fog,
Ha oszlik haragod. Az ilyen alkatú
Ember éppen saját magának nagy teher.
OIDIPUSZ Nem hagysz békén, nem takarodsz?
KREÓN Nem hagysz békén, nem takarodsz?Már indulok.
Te nem ismersz; az ő szemükben jó vagyok. (El)
KAR Mért habozol, asszonyom,
Bekísérni a házba a férjed?
IOKASZTÉ Majd ha tudom, hogy mi zajlott le itt.
KAR Látszat alapján született egy téves nézet;
De a méltatlan vád is fáj.
IOKASZTÉ Mindkét részről?
KAR Mindkét részről?Aha.
IOKASZTÉ Mindkét részről?Aha.Mi volt a vád?
KAR Ebből elég, ebből elég! Nagyon aggódom az országért.
Az egészet hagyjuk, hiszen abbamaradt a vita.
OIDIPUSZ Bár jót akarsz, hová jutottál? Semmibe
Veszed jogos dühömet, s máris maszatolsz?
KAR Uram, nem egyszer állítottam ezt:
Nyilván agyalágyult, eszement volnék
Hátat fordítva neked,
Mert szeretett országunkat,
Mikor orkánban hányódott,
Te kormányoztad révbe a jó széllel:
Légy ennyi csapás közt is bölcs vezér!

Harmadik epeiszodion (697–862)

IOKASZTÉ Az istenekre, magyarázd el nekem is,
Ekkora haragra mi gerjesztett, uram?
OIDIPUSZ Mondom, mert ezeknél többet érsz, asszonyom.
Kreón az oka: szervezkedett ellenem.
IOKASZTÉ Mondd, higgadt fejjel milyen bűnnel vádolod?
OIDIPUSZ Azt állítja, én gyilkoltam meg Laioszt.
IOKASZTÉ Ő jött rá, vagy valaki mástól tudta meg?
OIDIPUSZ Egy jóst, egy főgonoszt küldött előre, mert
Saját tisztasága fölött jól őrködik.
IOKASZTÉ Mentsd föl magad az önmarcangolás alól.
Hallgass rám és tanuld meg: nincs sehol olyan
Halandó, akinek jóstudománya van.
Hadd soroljak neked bizonyítékokat.
Jóslat jött régen Laiosz számára – nem
Mondom, hogy Phoibosztól, de hű szolgáitól –,
Hogy saját fia kezétől kell halnia,
Ki tőlem s tőle születik: a sorsa ez!
Viszont a hír szerint rablók ölték meg őt
A hármas keresztútnál, ismeretlenek.
Fiát pedig, aki háromnapos se volt,
Szorosan megkötözte a bokáinál,
S másokkal dobatta el, úttalan hegyen.
Apollón nem úgy intézte, hogy a fiú
Ölje meg apját; sem pedig, hogy Laiosz
Rettegett végét fiától szenvedje el:
Hiába jelentették ki a jóslatok!
Ne bízz bennük! Amit az isten igazán
Akar, hamar megvalósítja ő maga.
OIDIPUSZ Téged hallgatva, asszony, hogy lelek utat
Zavaromból? Te megbénítod az eszem.
IOKASZTÉ Ennyire gondterhelt miért lettél, uram?
OIDIPUSZ Mintha azt mondtad volna nemrég: Laioszt
Egy hármas keresztútnál várták gyilkosok.
IOKASZTÉ Beszélték mindenütt. Sosem volt cáfolat.
OIDIPUSZ S hol a hely, ahol lezajlott a szörnyűség?
IOKASZTÉ Phókisz volt a vidék. Az útkereszt meg az,
Ahová Delphoiból s Dauliszból visz az út.
OIDIPUSZ És mennyi ideje történt ez az eset?
IOKASZTÉ Nem sokkal azelőtt, hogy föltűntél te itt
Földünk királyaként, akkor hozták a hírt.
OIDIPUSZ Ó, Zeusz, mit határoztál rólam, mire szánsz?
IOKASZTÉ Mi az, ami ennyire nyomaszt, Oidipusz?
OIDIPUSZ Ne kérdezz még! Inkább Laioszról mesélj:
Hogy nézett ki, és hány éves volt? Részletezd.
IOKASZTÉ Haja sötét, de voltak ősz hajszálai.
Külsőre tőled nem sokban különbözött.
OIDIPUSZ Én nyomorult! Tehát odadobtam magam
A rémes átkoknak, nem tudva semmiről.
IOKASZTÉ Hogy mondod? Nagyon félek rád nézni, uram!
OIDIPUSZ Szörnyen félek, hogy mégis látó volt a jós.
Segítene, ha egyet pontosítanál.
IOKASZTÉ Ha félek is, bármiről faggatsz, felelek.
OIDIPUSZ Szerényen indult útnak, mondd? Vagy fegyveres
Őrök kísérték, ahogy egy királyt szokás?
IOKASZTÉ Öten voltak összesen, és az egyikük
Királyi követ. Szekér vitte Laioszt.
OIDIPUSZ Ajaj, minden világos! Ki volt az, aki
Beszámolt az eseményekről, asszonyom?
IOKASZTÉ Házbeli szolga: szálegyedül menekült.
OIDIPUSZ Még most is itt szolgál a ház körül?
IOKASZTÉ Már nem. Mert amikor megjött, és látta, hogy
Tiéd a hatalom a holt Laiosz után,
Megfogta kezem, úgy könyörgött, küldjem őt
Ki a mezőre, és hadd pásztorkodjon ott,
Hogy sose legyen a város szeme előtt.
S elküldtem, mert megérdemelte: szolga bár,
De olyan ember, aki többet érdemel.
OIDIPUSZ Megpróbálhatnánk visszahívni őt ide?
IOKASZTÉ Hát, elképzelhető. De mért akarod ezt?
OIDIPUSZ Félek, királynőm, hogy túlságosan magam
Ellen szóltam: hadd nézzek más szemébe is.
IOKASZTÉ Jó, akkor elhívom! De annyi jár nekem,
Hogy végre megoszd velem, mi kínoz, uram.
OIDIPUSZ Tudd meg: végsőkig kiszolgáltatott vagyok;
S ezt kinek vallanám be, hogyha nem neked,
Ha már ilyen mély válságba vetett a sors?
Az én apám: a korinthoszi Polübosz,
Anyám: a dór Meropé. Legelőkelőbb
Voltam a városban, míg nem történt velem
A következő, kissé különös eset,
Mely figyelemre talán alig érdemes.
Lakoma közben egy bortól nehéz alak
Jó részegen úgy szólított: talált gyerek.
Bár megbántódtam, aznap lenyeltem dühöm;
Másnapi dolgom volt kérdőre vonni az
Anyámat s az apámat. Ők szidalmakat
Zúdítottak a férfira, aki beszólt.
Igaz, mindketten nyugtattak, hogy nem; de csak
Bosszantott a dolog, mivel terjedt a hír.
Hát elmentem, titkolva anyámék elől,
Püthóba; s bár igaz, Phoibosz semmibe vett
A kérdéssel, mellyel kerestem, tudatott
Velem egy borzalmasan sötét jóslatot:
Hogy anyámmal kell szeretkeznem; és olyan
Fajt alapítok, melyre nézni sem lehet;
S végül saját apámnak leszek gyilkosa.
Ezt hallva, menekültem, és azóta csak
A csillagok szerint mérem be, merre van
Korinthosz: ne lássam meg, hogy az iszonyú
Jóslat milyen teljesüléssel fenyeget.
Folytatva utamat, elértem a helyet,
Ahol, mint mondod, meggyilkolták a királyt.
Az igazságot mondom, asszonyom! Ahogy
A hármasúthoz közel értem, szembejött
Egy követ; és egy férfi, lóval vontatott
Szekéren – ahogy leírtad, éppen olyan.
És lelökött engem az útról a kocsis,
S maga az öreg is erőszakoskodott;
Dühömben megütöttem támadómat, a
Kocsist. És ahogy meglátta ezt az öreg,
Kileste, hogy a kocsi mellé lépek, és
Kétnyelvű ostorával fejbúbon csapott.
Aránytalan fizetség lett a része, mert
Én ezzel a kezemmel megbotoztam, úgy,
Hogy kocsijából hanyatt a földre gurult.
Aztán mindet megöltem. De ha köze volt
Az idegennek Laioszhoz vér szerint,
Ki lehet akkor nálam szerencsétlenebb?
Kit gyűlölnek ádázabbul az istenek?,
Akit nem fogadhat be sem városi ház,
Sem a vidék, beszélni hozzá is tilos,
El kell kergetni? Ki adta parancsba ezt?
Nem más, mint én, magamra mondva átkomat.
A halott ágyát bemocskolja két kezem,
Amely megölte. Szóval gazember vagyok?
Szenny volnék, teljesen tisztátalan? Ha majd
Bújnom kell: nem szabad látnom az enyéimet,
Hazámba lábam be sem tehetem, nehogy
Elvegyem az anyám s megöljem az apám,
Polüboszt, aki nemzett engem, s fölnevelt.
Valamely isten rakta vállamra ezt
Az ítéletet – jól hiszi rólam a nép?
Nehogy, nehogy, ó, szentül tisztelt istenek,
Meglássam azt a napot! Hadd tűnhessek el
A halandók elől, mielőtt rám szakad
A szenny: ne lássam, s láthatatlan hadd legyek.
KAR Számunkra mindez dermesztő, uram! Azért
Reménykedj, hátha többet tud a szemtanú.
OIDIPUSZ Pontosan ennyi reményfoszlányom maradt,
Hogy ezt az embert, ezt a pásztort várhatom.
IOKASZTÉ S mit akarsz tőle, hogyha végre föltűnik?
OIDIPUSZ Megmondom. Ha pontosan úgy nyilatkozik,
Ahogy te, a kínoktól megmenekülök.
IOKASZTÉ Mondtam én most neked bármi rendkívülit?
OIDIPUSZ Ismételgetted, hogy szerinte banditák
Ölték meg Laioszt. Ha megint ugyanúgy
Többes számot használ: gyilkos nem lehetek.
Mert egy biztos nem lehet többel azonos!
Ha komolyan egyetlen vándort emleget,
Az azt jelenti, nagyon rosszul áll ügyem.
IOKASZTÉ De értsd meg végre, világosan így beszélt;
S az nem lehet, hogy meghazudtolja magát!
Így hallotta az egész város, nem csak én!
S ha régi vallomását módosítaná,
Az sem jelenti azt, hogy Laiosz végzete
Valóban úgy történt, hisz róla Loxiász
Azt jósolta: az én fiam öli meg őt.
Nézd, az a szegény fiú nem ölhette meg,
Mert sokkal hamarabb meghalt ő maga is.
Úgyhogy a jövőben nem veszek komolyan
Se emilyen, se amolyan jóslatokat.
OIDIPUSZ Igazad van. De mégis küldj el valakit,
Hozza ide a pásztort. Nehogy elmulaszd.
IOKASZTÉ Mindjárt intézkedem. De menjünk végre be.
Nem tennék olyat, ami nem tetszik neked.

Második kardal (863–910)

KAR Bárcsak a Sors változtatná szavam és tettem 1. sztrophé
Szelíden tiszteltté, patyolattisztává,
Bárcsak szabna irányt
Nagy utamnak a Fönt Érvényes Törvény,
Mely a Magas Levegőégben született,
S egyedüli apja Olümposz;
S nem az ember romlandó természete
Alkotta meg; és a Felejtés
Álomba sosem döntheti;
És nem öregszik, mert nagy benne az istenerő.

Aki nem ismer Mértéket, abból lesz a király. 1. antisztrophé
Aki a Mértéken túllép,
Sok helytelen és haszontalan
Táplálékkal hiába telik el:
A legmagasabb csúcsot megcélozva
Tör fel a tériszonyos, meredek Végzet-oromra,
Ahol nem talál kapaszkodót a láb.
Azt kérem mégis: a Jó sose hátráljon
A városa üdvéért vívott harcból,
Ezért udvarlom az istenséget!
Mindig az istenséget hívom támaszomul!

De annak, aki szavában, tettében 2. sztrophé
Fittyet hány erre a Mértékre,
S útján az Igazságtól sem félve halad,
Nem tisztelve az istenrend szentélyét:
Annak hozzon gyötrelmet a Sors
A beképzeltségéért! Szörnyű halált haljon,
Ha nem joggal használja előnyét,
Megszentségtelenítve a várost,
Bűnösen érintve, amit Tilos Érinteni…
Lelkétől az ilyen hogyan is tarthatná távol
A bosszú lándzsáit?
Ha meg ezt hívják épületes tettnek,
Mért is ropnék én körtáncot az isten tiszteletére?

Nem megyek én soha tisztelni 2. antisztrophé
A Föld érinthetetlen köldökét,
Sem az Abaiban álló szentélyt,
Sem az olümpiait,
Hogyha az összes elhangzott jóslat
Szemünk láttára nem teljesül.
Ó, te, Hatalmas, te figyelsz a kimondott szóra –
Zeusz, mindenen úr, ne maradjon rejtve előtted,
Örökös, halhatatlan hatalmad előtt!
Hisz enyésznek már a Laioszról mondott jóslatok,
És sorra kitépik őket a többi közül,
S Apollón tisztelt jele nem gyúl ki sehol:
Az istenrend fénye fakul, s lassan már semmi se szent.