Beck Tamás

UTÓSZÓ

Lefekvés előtt azért feltámadt bennem a nyugtalanság,
és értelmezni próbáltam, mit jelent ez az egész,
ahogy a február végi tájban még néhány érintetlen
hófolt marad – utoljára megmutatta erejét

a szerelem. Ma elfelejtettél felhívni – három éve
első ízben fordul elő –, de nem szórtam rád átkokat,
nem töröltem gyöngéd sms-eid: megejtő közönnyel
írtam egy verset Mariannhoz – ő a legújabb áldozat –,

az orvosmeteorológiát hallgattam, egy melegfront
közeledik, mondták be, s ez kiválthat konfúz álmokat;
ma éjjel tehát, mint megkarcolt diafilmeket, emlékek
sorát vetíti majd agyam rólad. Egyszer túlságosan

feldühödtél – talán Csáktornyán történt – egy vita hevében,
s akkor kételkedtem először abban, amiben hiszel,
de lehet, hogy máskor – tudomisén – hiszen eldönthetetlen,
hol végződik a kezdet és a vég mikor kezdődik el.