Kiss Judit Ágnes

REPÜLŐ CSÓTÁNYOK

Még néha álmodom a repülő csótányokkal.
Hallom, ahogy mozognak, látni egyet se látok,
ha felriadok éjjel hol ok nélkül, hol okkal.

Repülnek kettős szárnnyal, lábukból is túl sok van,
könyörtelenek, mint egy ószövetségi átok,
még néha álmodom a repülő csótányokkal.

Fekszem dobogó szívvel, és kiszáradt torokkal,
mintha tapogatnának azok a hosszú csápok,
ha felriadok éjjel hol ok nélkül, hol okkal.

A vaksötétben nézek szembe a halálommal,
itt motoz a szobában, tudom, pedig nincs rá ok.
Még néha álmodom a repülő csótányokkal:

röpülnek, lezuhannak, kitinpáncéljuk koppan.
Biztosan értem jöttek, már itt másznak az ágyon,
ha felriadok éjjel hol ok nélkül, hol okkal.

Magam is csótányhulla, heverek elhagyottan.
Már nem tudom, mi szörnyűbb: az ébrenlét? az álom?,
ha felriadok éjjel hol ok nélkül, hol okkal.
Még néha álmodom a repülő csótányokkal.