Horváth László Imre

A TEST MEGMOSÁSA

„Magamra maradtam,
mert kezed rám nehezedett,
bánattal töltöttél el.
Miért tart fájdalmam szüntelen,
miért nincs gyógyulás
súlyos sebemre?
Olyan vagy hozzám,
mint a csalóka patak,
amelyben nincs állandóan víz.”
(Jer, 15, 17–18)

1

Beszélgettek néhány szót,
azután egyikük meghalt.
A másik ott marad, felhívta
telefonon a mentőket,
amíg nem értek ki,
megmosta a felesége testét.
Egy be nem fejeződő búcsúzás
kezdete volt ez.
Talán nem akarta hogy
így lássák mások, tisztán
akarta útjára bocsátani.
Fiatal korában katona volt,
ejtőernyős elitkatona, ha
békeidőben is, de láthatott ezt-azt,
én úgy képzeltem, ez is számít,
vagy csak hogy falusiak voltak,
városban talán inkább otthagyják
mozdulatlanul a testeket, amíg
szakemberekre várnak, akik a halált
becsomagolják valamiképp.
Az évek úgy hozták, hogy
semmit nem ismert jobban,
mint a felesége testét, most
az ágyon szépen elrendezte
tagjait, levetkőztette, talán
vödörben vizet vitt oda, gumilepedő
lehetett az ágyon, nem kellett nájlont
alá tenni, nem lett nagyon vizes,
ahogy a szivaccsal végigdörzsölte.
Hatvanvalahány évesek voltak,
harmincöt-negyven éve
ismerhette ezt a testet, látta
ahogy a három szülés megváltoztatja,
vagy az idő, a karcsú parasztlány
telt öregasszony lett, végül
a betegség vette állkapcsába
a testét, a bőre megsárgult, szörnyen
megsoványodott, összekuszálódtak
rajta a szomorú, földmély ráncok is
(a konok vonások, amiket ott hagyott
neki a gyerekei és néhány más rokon arcán).
A mozdulatok elbúcsúztatták a
testet, ami eddig kísérte,
véget értek a szeretkezések,
véget ért a beszéd, elmúlt a tekintet,
a ház kiürült örökre, amikor
a mentősök hordágyra fektetve
az autójukba tették a feleségét.
Az egyetlen reménysugár saját
közeledő halála volt, a veszteség
elviselését egyedül saját
pusztulásunk biztos tudata enyhíti,
hálásan, azt is, csak így fogadjuk el.

2

Miután szakítottunk, szeretkeztünk
és hazamentél, én a másnapi
nyelvvizsgára való felkészülésként
éjjel a Trója című amerikai filmet
néztem német nyelven, ez az Iliász
feldolgozása (kihagyták belőle
például az istenek beavatkozásait,
az egészet néhány színészi játék
menti meg a teljes blődlitől).
Annál a jelenetnél, amikor
Priamosz elkéri Akhilleusztól
Hektór testét, engedje,
hogy elvigye a fiát, hogy
megmossa, pénzdarabokat
helyezhessen a szemére,
fizetségül a révésznek, és
elégesse a halotti máglyán,
eszembe jutott a tested,
nem sokkal több, mint
fél éve ismerem, még ma is
döbbenten bámultam,
szép vagy, fiatal vagy.
Mi a történet után csak
a kezünket mossuk meg, mintha
civilizáltak lennénk. Bár én is
megmosnám a tested, mielőtt
elengedem, hogy ne lássalak,
ne érjek hozzád soha többé.