Radnóti Miklós versfordító-pályázat

Gérard de Nerval

ÍR DALLAM

(Thomas Moore modorában)

Reggel, mikor a nap pályáján útra kelt már,
Egy könnyű csónakot láttam meg kinn, a partnál,
Ringatták lankatag az ezüstös habok.
Majd megjöttem, mikor leszállt az éj homálya;
Ott volt a sajka még, de hullám fürge árja
Nem mosta már hasát, megfogta a homok.

A sorsunk épp ilyen! az élet reggelén még
Hajszolt lelkünk, mit űz az ábrándos reménység
Egy pillanatra ring a boldogság habon;
De nyomban, hogy az est sötét fátylát kibontja,
A hullám elapad, s bennünket árnyba vonva 
Máris magányosan emészt a fájdalom.
   

Ha fogytán napjaink, mondják, főnk nyugtot is lel
Majdan oly ég alatt, amely vihart nem ismer.
De mit számít nekem nyugvás az éj ölén!
Friss kedvet, bájolást, a reggelt add nekem meg,
Mert ködje s könnyei számomra kedvesebbek,
Mint tűnő nap körül a legszebb játszi fény.

Ó! ki ne vágyna hát látni, hogy újraéled 
A bájtelt pillanat, mely bennünk kélni késztett
Kósza érzékeket s új rajongásokat!
Mikor lelkünk, akár a balzsamos fakéreg,
Mely égvén ontja szét jó illatát a légnek, 
Kincsével szórt tele szerelmi lángokat.

Bittner Gábor fordítása