Markó Béla

AZTÁN BEZÁRULSZ

Aztán bezárulsz: érett szilvaként
feszülsz körös-körül, csupán a szár
helyén botlik meg egy kicsit a fény,
ahogy áttetsző ujja körbejár

rajtad, és meg-megáll, akárcsak én,
megpihenteti forró ujjbegyét
a telt, mosolygó szilvák köldökén,
s megvilágítja még a fák hegyét,

mielőtt a sötétség ránk borul,
s odakint minden szerteszét gurul,
mert minden teljes, minden önmaga,

kint zárt, bent üreges az éjszaka,
alszunk benne, mint két külön egész,
s ismét egymásba nyit az ébredés.