Várady Szabolcs

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ

Tizennégy éve annak, hogy a Holmi versfordító-pályázatot hirdetett. Költőkben nem szűkölködtünk, de a magyar költészet dicsőséges rabló hadjáratai elülni látszottak. Szerettünk volna e látszat mögé látni, azt remélve, hogy nem annyira a versfordító kedv és tehetség, mint inkább a lehetőség csökkent, és nem is kellett csalódnunk. Nemcsak abban, hogy vannak jó fordítók, de abban sem, hogy sokuknak nem egyszeri szerencsét próbálás volt a pályázat, hanem egy azóta már több mint ígéretes fordítópálya kezdete.
Ezúttal a versfordítónak is kiemelkedő Radnóti Miklós születésének századik évfordulója adta az alkalmat, hogy újabb próbát tegyünk. Kevesebbet kértünk: a korábbi hat helyett mindössze három verset egy-egy pályázótól, és kötelező anyag sem volt megadva, csak egy névsor, olyan költőké, akiket Radnóti is fordított: legalább egy verset az övéik közül kellett választani. A pályázat ezúttal is jeligés volt.
59 pályamű érkezett. Az egyik pályázó csak egy verset küldött, kettő viszont négyet, egy másik hatot. És volt, aki egymaga hét pályaművet küldött be (öt nyelvből), az 59 pályamű tehát 53 pályázótól származik. A 180 vers a következőképpen oszlik meg nyelvenként: 61 angol, 49 német, 30 francia, 10 latin, 8 ógörög, 7 orosz, 5 spanyol, 2-2 lengyel, olasz, szlovák, eszperantó és végül 1-1 vers katalán, illetve portugál eredetiből készült.
Azok a költők, akiktől háromnál több vers szerepel a beérkezett anyagban, az egy Celan kivételével mind olyanok, akiket Radnóti is fordított. Ebben a sorban Rilke áll az élen, 27 fordításával messze megelőzve a második helyen álló Shelleyt (13). Őt két romantikus nemzedéktársa, Keats (9) és Byron (8) követi. Traklt és Apollinaire-t 7, Horatiust 5 fordítás képviseli, s végül 4-4 Anakreónt, Tibullust, Rimbaud-t és Paul Celant.
Eddig a statisztika. Ezt persze tovább lehet finomítani a minőség alapján. A fenti sor alaposan átrendeződik, ha félretesszük a próbálkozásoknak azt a jócskán több mint felét, amelyik kellő szakmai tudás híján rendszerint már az első sorban megfeneklik. Rilke szegény máris a sor végére szorul, élre tör viszont Anakreón! Shelley sehol, Byron sehol, Apollinaire sehol, Trakl alig dereng.
Illyés írta egyszer, hogy egy szonettből könnyebb megítélni a költő tehetségét, mint tíz szabad versből. A fordításra ez annyiban biztosan igaz, hogy megkönnyíti a rostálást: nagy valószínűséggel félretehető a versfordítás, ha az első rímpárból az derül ki, hogy a fordító nem tudja a hímrímet a nőrímtől megkülönböztetni. De ez csak az első menet. Az igazi feladat annak az eldöntése, hogy a hibátlanul megoldott formában mennyi költészetet sikerült átmenteni. A hímrím-nőrím ténykérdés. Ezen viszont már lehet vitatkozni, mint ahogy vitatkoztunk is. Némelyik fordítás megítélésében erős ízléskülönbség mutatkozott egyik vagy másik zsűritag és a többiek között. Abban viszont hamar megegyeztünk, hogy ezúttal nem csomagokra, hanem egyes versekre szavazunk (vagy olykor kivételesen két azonos értékű fordításra ugyanattól a fordítótól). És végül abban is közös nevezőre jutott a zsűri, hogy nem tudjuk lemérni, ez vagy az a díjazásra ajánlott fordítás hány centivel jobb vagy rosszabb a többinél, tehát nem állapítunk meg fokozatokat, hanem csak díjat adunk, azt viszont annyit, ahány versfordítást találunk díjazásra érdemesnek. Mindezek alapján hat pályázó kap díjat, fejenként 100 000 Ft-ot (ami nem harmadik díjat jelez, csupán a Holmi anyagi lehetőségeit):

Bárdos László (Leconte de Lisle: A végső emlék; Az alvó kondor)
Bittner Gábor (Raymond Queneau: Ballada a régi idők közmondásaiból)
Hajba Vince (Bolesław Les#mian: A lány; Julian Tuwim: Az emberiség történetének egy napja)
Imreh András (Seamus Heaney: Bármit mondasz, semmit se mondj)
Kopeczky Rita (Ibükosz: 6)
Varró Dániel (e. e. cummings: [élt bárki a szépeza városban…])

A verseket természetesen közöljük a Holmiban, s utánuk majd Bittner Gábor Nerval- és Tristan Corbière-fordítását is, Imreh András Audenjét és Max Jacobját, Kopeczky Rita két másik fordítását (Alkman és Anakreón) és Varró Dánieléit, W. S. Gilberttől Az ideális ellentengernagy-ot, ezt a lenyűgöző hadaróáriát A királynő kalózai-ból, amely inkább átköltés ugyan, mint fordítás, de ellenállhatatlanul virtuóz, továbbá Keats Ódá-ját is egy görög urnához, már csak a vállalkozás merészsége miatt is. Kár, hogy Varró Dániel fordításába sem fért bele, ahogy Tóth Árpádéból is kimaradt, az urna egyik fontos attribútuma, a „Sylvan historian”, pedig megengedett magának annyi formai szabadságot, hogy a sorok nagy részét ötösből hatodfelesre bővítette. A megjelenésig azonban még van remény (és fordítói szándék), hogy ez a kifogás okafogyottá váljon. Érdekes, hogy ennek a híres versnek egy másik pályázó is nekirugaszkodott. Bajnóczy Zoltán a „Sylvan historian”-t is megpróbálta átmenteni („Erdei bölcs”), formailag is hívebb, viszont sok szeplő is tarkítja munkáját. Ha ezeket sikerül eltüntetni, szívesen közöljük együtt a két fordítást.
Itt-ott majd javításokat javasolva-kérve közölni szeretnénk még a következőket: Ertl István (Ronsard), Kovács Erzsébet (három Anakreón), Mezősi Miklós (Homéroszi himnusz; Pszeudo-Doszitheosz; Vergilius), Molnár Krisztina Rita (W. C. Williams), N. Kiss Zsuzsa (Nerval), Szénási Ferenc (Petrarca), Tassonyi Helga (Hölderlin), Tatár Sándor (C. F. Meyer és Trakl). A „Penultima” jeligéjű pályázó (akinek a jeligét feloldani hivatott borítékjában csak egy üres papírt találtunk) szerencsésen pendíti meg a költő hangját Burns-fordításában, de a folytatás már alapos átdolgozásra szorulna. Horatius hetedik epodosza is erőteljesen szólal meg az ő hangján, de az antik költők fordítóinak gordiuszi csomóját, hogy tudniillik a korhoz kötődő utalásokból mennyit lehet a mai olvasó számára elevenné tenni, mégiscsak inkább bogozni kellene, mint karddal kettévágni.
Néhány esetben nem a fordítással van bajunk – az eredeti verset nem érezzük elég fontosnak ahhoz, hogy a Holmiban kapjon helyet.
Mindent összevéve most sem lehetünk elégedetlenek a pályázat eredményével. 53 pályázó közül 14-től tudunk fordítást közreadni. És annak is lehet örülni, hogy ennyien érzik, nem szakmabeliek is, fontosnak, hogy idegen nyelven olvasott verseket megpróbáljanak visszaadni magyarul.