Seamus Heaney

BÁRMIT MONDASZ, SEMMIT SE MONDJ*

Részletek

 

I

Épp az imént volt randevúm egy angol
Újságíróval, kérdezett „az ír
Dologról”. Innen, téli táboromból
Figyelem, hogy már a rossz hír se hír,

A szállodákban skriblerek, kazetták,
Diktafonok, kusza kábelhalom
Összevissza. Az idő, az kizökkent,
Fülemben akár az imamalom

Az összes jegyzet, glossza, analízis,
Hisz mennyi politikus, mennyi firkász
Tálalta ugyanúgy a tüntetést is,
Mint aztán a sortüzet meg a könnygázt,

Kommentálták az „eszkalációt”,
Hogy „megjelennek a szélsőségesek”,
„Reakciót”, „ellenreakciót” –
De én is itt élek és csevegek

Civilizáltan ismerőseimmel,
A rádióhírektől rogyadozva,
Készen, mert hát mit is tehet az ember,
Minden hamis, ósdi verkli-riposztra:
„Szégyen, persze, mindenki egyetért.”
„Hová vezet ez?” „Most egyre romlik a helyzet.”
„Gyilkosok.” „Nyilván fogház jár ezért…”
Közben a „józan hang” egyre rekedtebb.

III

„Vallásról nem beszélünk”, ez szabály.
„Az egyik tizenkilenc…”, sose húsz a másik.
„Szemről látszik, ki miféle”, de hallgat a száj.
Elkelne kisebbfajta szakadás itt,

A töltésen, mit a holland emelt
A Seamus utáni árt kirekeszteni.
De gátbontás, hídverés sose ment
Sajnos nekem. A híres északi

„Szűk szó!” E hat vármegyében szemernyi
Lankadás nélkül a csend egyre bomlaszt,
És mert sokkal jobb félni, mint megijedni,
Hát bármit mondasz is, semmit se mondasz.

A füstjel hozzánk képest harcriadó:
El-elbabrálgatunk egymás nevével,
Cím, iskola – mind, mind árulkodó,
A szabályt erősíti a kivétel.

Tehát protestáns: Norman, Sidney, Ken,
Viszont Seamus pápista, semmi kétség.
Hunyorítás, félmosoly, ujj az ajkakon –
Fogékonyak vagyunk, mint a kelepcék,

Nyelvünk kushad, kanóc a tűz alatt,
A fél csapatot elrejti a monstrum,
A trójai ló, lapulunk, szánkon lakat,
Hogy – ostromlókat – elkerüljön az ostrom.

IV

A harmatos útról láttam meg ma reggel
A friss bombatölcsérbe hevenyészett
Új fegyenctelepet, sárga agyaggal
Borítva minden, fönt géppuskafészkek

A fákon – élő cölöpkerítés.
Fehér, mélyföldi köd ült a tájon:
Mint egy fogolytáboros, régi és
Nyomasztó film, déjà vu, néma álom.

A halál előtt van élet? Egy garázson
Ez áll. Sebeinket nyaljuk, míg szeletnyi
Nyamvadt pecsenyék sülnek külön parázson:
Kis sors, de a miénk. Ezt kell szeretni.

Imreh András fordítása

 

* A vers a Kalligram Kiadónál előkészületben lévő Seamus Heaney: Hűlt hely (Válogatott versek) című kötetben fog megjelenni.