Kun Árpád

AZ ÉN KONYHÁM

Ha utolsó búvóhelyét kiderítem, és
megtalálom végre a Legkisebb Istent
egy molett nyári vargánya alatt,
vallást alapítok. Szertartásait
a konyhában tartom húszliteres
fazékkal a hátam mögött, amiből
a kakukkfüves szarvasragu sohasem
fogyhat el. Az üdvözülés felé azzal a
csontozókéssel mutatok, amivel egy
eltévedt negyed disznót daraboltam.
De a hagymát már egy másik, fürgébbel
aprítom az utolsó halottam tiszteletére,
a rétestésztát pedig azért nyújtom ki
hártyavékonyra, szórom meg morzsával,
fahajas almával és göngyölöm össze,
hogy az összesről megemlékezzem. Az
eljövendő nemzedékekért mosogatok,
hogy enyhüljön rajtuk a nyomorúság.
A húsleves főzésével hívom elő
a szellemeket, a nagyobb isteneket
a hagymát üvegesre pirítva szólítom meg.
Az Elérhetetlenhez reménykeltően
közel kerülök, ha a tojássárgájához
repceolajat csepegtetek majonéznek.
Végül az összes tanításomat a lila
szilvák mellé teszem a gombócba, hogy
vegyétek és egyétek. Jó étvágyat!