Kun Árpád

AUTÓÚT A HOLDVILÁGBAN

Minden egész eltörött, tény.
De mért mutatja a holdfény

álmos visszapillantómban,
hogy egyben, nem szilánkokban

ragyognak fjordok és hegyek?
Mintha az eltört életet

összeragasztottam volna,
a Hold úgy süt rá a hóra.

Pedig csak pótoltam három
gyerekkel a csonkaságom.

Keresztem lefogyott mára,
lett belőle varázspálca,

konyhán táncol mint fakanál,
és a családnak kiabál,

hogy történőben a csoda:
terítve már a vacsora.

Mártírból így lesz az ember
aprólékos ezermester,

ki boldogságán fúr-farag,
békén hagyva a másikat.

Hogyha végül megszereti,
könnyű terhére lesz neki.

Minden egész eltörött, tény,
s újra egész lehet, mint én.