William Shakespeare

ÖT SZONETT

Szabó T. Anna fordításai

5.

Az idő őrzi még, mit féltve formált,
a szép látványt, minden szem örömét,
de zsarnokává lesznek majd az órák,
és elrútítják mindazt, ami szép.
Mert fut az idő, hajtja a nyarat
a szörnyű télbe, és ott megöli,
a buja lomb lehull, a nedv befagy,
a szépséget a puszta hó fedi.
Ha nem őriznénk a nyár párlatát,
üvegfalak közt folyékony rabot,
a széppel együtt múlna a hatás –
úgy múlna el, hogy nyomot sem hagyott.
A rózsaolajnak nem árt a tél:
a látvány elvész, de a lényeg él.

24.

Szemem festőt játszott: szépségedet
szívem táblájára festette le,
körülötte a testem a keret,
és talál a távlat művészete:
a festőn át meglátod a művét,
és valód látszatának igazát:
mellem boltjában ott lóg még a kép,
s a bolt ablaka lát szemeden át.
Nézd, milyen jót tesz a szemmel a szem:
szemem rajzolta meg alakodat,
és a te szemed ablak lett nekem,
s rajta át belém rád les be a nap.
Bár jó művész a szem, lehetne hívebb:
a látványt festi csak, de nem a szívet.

30.

Ha csendes, édes gondolataim közt
elém idézem az elmúltakat,
felsóhajtok, mert amit vártam, nem jött,
és visszafáj sok vesztett pillanat.
Könny futja el sosem síró szemem,
hogy barátaim örök éjbe hulltak,
és könny-adót kap a volt szerelem,
s mit nem látok már: siratom a múltat.
Újrajajongok minden régi jajt,
és jajról jajra vallom újra meg,
újraszámlázva egyenként a bajt –
már megfizettem, mégis fizetek.
De drága barát, ha rád gondolok,
semmissé teszel minden bánatot.

42.

A nő tied, de nem ez a bajom,
bár elmondhatom, igazán szerettem,
hogy te övé vagy, az a bánatom,
ez a veszteség fáj gyötrelmesebben.
Szerelmes bűnösök, így mentegetlek:
azért szereted, mert én is szerettem,
ő pedig azért csal meg, mert szeretlek:
a barátommal értem csal meg engem.
Mit benned vesztek, szerelmem nyeri,
s barátom kapja, amit benne vesztek,      
egymást nyerik: a károm kétszeri,
s mindketten értem raknak rám keresztet.
De – milyen öröm! – egy vagyok veled,
édes csalás: a nő engem szeret.

55.

Sem márvány, sem arany királyi sír
nem éli majd túl erős versemet,
mert fényed jobban őrzi a papír,
mint megmocskolt, sokszázados kövek.
Ha a háború szobrokon tipor,
s tövestül tép ki emlékműveket,
sem Mars kardja, sem harc tüze nem ér:
téged megőriz az emlékezet.
Halálon, harcon, feledésen át
te élni fogsz, mindig dicsérni fog
minden nemzedék, s szeme látva lát,
míg a vén világ végsőt nem forog.
Míg fel nem költ az utolsó ítélet,
itt élsz, mert szerelmesek szeme éltet.