Markó Béla
GÖRÖG TÁL
A verőfény, mint egy nagy görög tálban,
szétömlik az Égei-tengeren,
a hullámokon úszik a fejem,
s nem az enyém a testem, sem a lábam,
sem a kezem, mert elrejti előlem
részeimet a víz, és elsodor
saját magamtól, ott lent valahol
kioldódom, egy fej marad belőlem
itt fent az ezüstfényű, véres tálcán,
s ez így van jól, a többi úgyse volt
egyéb talán, csupán afféle álcám,
forró rejtőzésem, s most egy csapásra
megszabadul az élőtől a holt,
és magam vagyok végre-valahára.
