Ágh István

SZKÍTA ARANYKINCSEK

Rengeteg látogató gyűlt össze, épp zárás előtt,
a Nemzeti Múzeum időszaki kiállításán,
a tárlat szűkös labirintusában, mintha kurgán
belsejében haladtunk volna a rejtett
sírkamra felé, melyet keresztmetszeti kép
ábrázolt gyeptéglás, ránehezedő földréteggel,
s az áporodott, levegőtlen helyen, képzeletben
már-már egy saját élve temetést kínlódtam végig.

Mielőtt a letűnt birodalom maradványaiból
ismerkedtem a nomádok túlvilági országával,
szeretteimben fogyatkozva, alig múlt hónap
temetés nélkül, s ez a fullasztó kényszerképzet
biztosan azért lepett meg, mert mindig elfelejtem,
hogy a halottak nem érzékelnek semmit, és szinte
együtt szenvedek velük, míg ők kinyúlva,
csukott szemmel őrzik mivoltuk titkát.

Kiismertem, akár a fronthatást, melyik idegszál
rándul görcsbe, ha lesújt a váratlan gyászhír,
miként csökken a pulzus a beletörődéstől,
miképp váltakozik a részvét kárörömmel, önféltés
halálvággyal az összezavart visszaszámolásban,
milyen nagy a búbánat szenvedélyének kísértése,
s nehogy a kandeláber füstjére szokjam,
a lélekharang egyhangú dallamába szeressek.

Egész évszázad kimúlását kínlódtam végig
sokadmagammal, lassan fogyó sorokban,
mind közelebbről hallván a sírba eresztő
kötelek nyüszítését, s ahogy a koporsó dübörög,
mintha szédülten magam fölé hajolnék,
úgy ejtettem a hantok közé virágaimat,
hiszen a véletlenen múlott megint,
melyikünk engedi el a másik kezét utoljára.

Azok a kiállított ókori tárgyak nem estek távolabb
eredetüktől, mint az e havi elköltözöttek tőlem,
létüket villantják bennem, akár viselőjét az ékszer,
pedig alig követhető, ki birtokolt ekkora gazdagságot,
csak a jelenlevőt ámítja évezredekkel később
az aranyszarvas örök világosságának fényessége,
az anyag halhatatlan lelke, az űri tollazattal
fölékesített Pegazus aranyszárnya.

Szerszámveret, ivókürt, nyakperec, s megannyi
égi jel ragyogott a végtelen sötétségből,
kiválva kora málladékából, mint csont a húsból,
bizonyítván, hogy időnk egymásból következik,
ám mikor a nagyasszony aranytükrébe néztem,
nem láttam magamat, sem azt a keleti fejedelmet,
akinek váltott lovai a feltámadás ígéretével
ügettek, ködbe veszett birodalma füvén.