Tőzsér Árpád

BÉKÉLTETŐN

Riasztja szivacsos, hangtalan beszéd,
letört ágszerű, zörgő gesztusok.
Látja a másik sószürke eszét,
mozdul a szája, de nem választ susog.

Nem issza be szavuk az észérveket,
fennakadnak sok telített gyökön.
(„Félek, ha magából ennyire kivet,
úgy értem meg, hogy pokolra lököm.”)

Az szeret, kinek meg sok bocsáttatik,
a Mester a bűnös nőt így vigasztalá. –
Vézna ág, csontkéz nyúl feléjük: a hit. –
(A szerződést végül nem írják alá.)