Kárpáti György Mór

NYÁRI ESTE

A telken egy mediterrán kőház áll, olyan, mint egy fehér kocka, bokrok övezik, most a hold bevilágít mindent. A kabócák elviselhetetlenül cirregnek, hullámzóan, mint egy vonósszekcióra írt modern zenei műben.

A szobában is hőség van, a vörös nő laptopon gépel, nehezen kap levegőt. A szoba csendes, de a sarokban egy kinetikus szobor szabályos időközönként megcsikordul.
A nő arcán villog a laptop képernyőjének fénye, valami tetszik neki, megnyalja a száját.

A szoba csendjében feltör a hangos ciripelés, a nő keresi, honnan jöhet, de érzi, hogy csal a térhallása, felkel a helyéről, és végignézi a falakat, amíg meg nem találja a rovart. Felkap egy napilapot a dohányzóasztalról, összecsavarja. Lecsapja, aztán felkanalazza a rovart, az ablakhoz lép, kidobja a kertbe.

Az ablakból nézve – a nő már nem láthatja, mert visszaült a laptophoz – a holdfénytől ezüstkék fűszercserjék között kirajzolódik egy alak. A kert melletti úton elszáguld egy autó, a reflektorfénye egy pillanatra rávetül az alakra, és most látható: egy tömbtestű, ritka hajú nő az, egyrészes nyári ruhát visel, nehéz szatyor lóg a karján.

A laptop képernyőjén, egy videomegosztó oldalon, fülledt, terhelő barokk zenére árnyjátékfigurák táncolnak. A vörös nő jégkockát nyalogat, majd a szájába teszi és elropogtatja.

A kertben retkes mezítláb halad, surrog a fű.