Horkai-Hörcher Ferenc

A KÖLTÖTT SZERELEM
VESZÉLYEIRŐL

Dantét olvasva ajánlatos az óvatosság.
A szellemes szerző magát írta bele versébe,
hát sosem tudható, hogy a történet hol lóg át
a szerző életébe, és vissza hol talál a költészetbe.
Az olvasó is rábukkanhat képmására e lapokon,
így saját története egy másik történetbe tűnik át.
Máskor szerző és olvasó randizik egy
szöveghelyen, s a költemény felidézi azt,
ami majd bekövetkezik.

A szerelemről írva a Komédia különösen rafinált.
Megírja például Paolót és Francescát, de
csak azért, hogy a költő Beatricéhez fűződő
vonzalmát ellenpontozhassa a boldog-boldogtalan
pár. Ki szerelmes Dantét olvas, ne csodálkozzon,
ha maga is hamarosan szerelembe esik hát.

Mivel Danténál a költészet öngyógyítás,
a szerelem pedig Istenhez vezérlő kalauz,
a szerelmi költészet ima és önvizsgálat.
De ahogy a trubadúr a versét úrnőjének
címezte, az is lehet, hogy az olvasónak
szól a kódolt nyelvű üzenet.

A költészet, mondják, veszélyes terep.
S még veszélyesebb ennél a szerelem.
Dante példája azt súgja, hogy mind között
a legveszélyesebb az igazul költött szerelem.