G. István László

TIZENHARMADIK NAP-MONOLÓG

Kitáblázva, aranysárgán, mégis kényszerérett
fegyelemmel, kicsit jótanulós rendben
sorakozott a kalász, még a szél is úgy
borzolt össze néhány pelyvát vagy toklászt,
mintha a hanyagság csak keresetlen,
már-már elegáns díszlete lenne, erre
keltem, hogy állnak ott, szinte várnak,
különdíszletei a kifakulásnak,
mert semmi kétség, a kévékből az asztag,
a szálakból kihorgolt keresztek, a kínos
kábulatban felhalmozott kepék
néma bálványai nem életet, még
csak nem is az ujjak közül kiporló
lisztet jelezték jóelőre, csak
fejfájást, amit saját fényemtől,
ilyenkor hígarany, betakaríthatok.