Pollágh Péter

A DÉDI FOG

Saját csontjait fogja,
kopott, mint a szófa,
s azt mondja, az isten-
nek nem hazudna.

Engedjél el, Dédi.
Mennem kéne,
de nem enged.
Fog a keze, puha kenyér
száraz széle.

Átlátszik már, mint a szóda:
azt mondják,
bolondokat beszél,
egyszerre többet is,
kibeszéli őket belőlem,
menjenek az óvodába
ők, nőjenek fel
helyettem.