Kovács András Ferenc

KÉT LÁNY – KRISZTINA, FANNI

„Két komoly árvaleány,
termetre meg arcra hasonlók”
(Babits Mihály: Két nővér)

 

Senki se küldi
A hírt, üzenet s öröm
Is kerül engem –
Mint beteg állatokat
Isteni kedv, kegyelem.

Krisztina messzi
Lakik: sosem írt, soha
Nem keres engem –
Azt hiszi, senkije sem,
Semmije sem vagyok én.

Fanni közel van,
A lelkem is érzi, a
Hangom eléri –
S látom a titkos idők
Messziesült mosolyát.

Krisztina tudja
A tant: csupa semmi, a
Senki az atyja –
Sorsa a végtelen űr,
Kárhozat, agg feledés.

Fanni ha tudja,
Sem érti, csak éli a
Játszi valótlant –
S távoli csillagait
Hullja határtalan ég.

Krisztina, Fanni
Külön felelet kusza,
Földi világra –
Két „igen”, és ugyanaz
Két „nem” is egyben… Uram,

Mindig apátlan
A szó: ima sincs, ami
Hatna apákra –
Isteni mind, süketült,
Néma, örökre sötét.