Nemes Nagy Ágnes
[AZ ARANYSZÍNŰ TROMBITAVIRÁGOK]
Az aranyszínű trombitavirágok,
kis réztrombiták
fújták a zsoltárt, skáláztak
serdülő trombiták
Tó, aranyszín; sárga padok,
világos falak
Árvácskák cirmos arca
mopszlik, tigrispofácskák
voltaképp, csak kicsinyek
akkor még és
ma már megint,
még-már áttetsző alakok, ti
belefogni
Ott jártak ők
Nem is tudom, mit kellene
hogy kellene, hiszen
a prózára-hangolás se számít
az idézőjel sem segít,
meg únom is trükköket
Az élet utáni vágy kitart
egy darabig, egy darabig még
az élet után is, ott lebeg
a negatív idom felett
amit a test hagy, túlszalad
körvonalán a volt alak
A kerti pad fölé hajlott a fa
egy gesztenyefa ága a pad fölé,
ezt fentről láttam, a tanulószoba
ablakából, úgy másfél emelet
magasból, és sokszor láttam,
télen, koranyáron,
ezerszer láttam, hogyan hajlott a fa
a sárga pad fölé, mindennap
láttam, hajlott, napomba
többször; évszaktalan, időtelen,
jelvény, mottó, megfejthetetlen,
hogy mit jelent; de jelent
a megvilágítás is csöndes,
se fény, se árny, vagy mégis árny
üvegablakfestmény
