Babiczky Tibor

A BELSŐ ÉLET BALLADÁJA

Tél jön. Tegnap még könnyü eső
hullt. Ma vékony jég feszül az itatók
vizén. Egyetlen hártyás szárny se
rezzen. Lebontja hálóját a pók.

Egybetolul most múlt a jelennel.
Teli szájjal odujába szalad
az egér. S mint gyártósoron a
készenléti fény, vöröslik a Nap.

„Bor mellett este lett észrevétlen,
ruhám megtellett hulló virággal,
berúgtam, megyek, hold a patakban,
sehol egy ember, sehol madárdal.”

Dúdolok. Kilépek a házból.
És ott látom anyámat, apámat.
A pincelejárónál, az eresz
alatt, mozdulatlanul állnak.

Világít az arcuk. Ágyékuk sötét.
Előtűnnek a régen kivágott
galagonyaágak a rózsatő helyén.
S a fűvel benőtt, régi gyalogösvény is.