Sárándi József

MEZSGYÉN

Mi volt ez a képzelődéssel kezdődő ámokfutás?
Párbeszédeim a személytelen fenevadakkal
s harcom az éjszaka rám uszított konkrét kutyákkal?
Miért bőszített az ököllel bezúzott ablakok mögött rettegők hallgatása?
Féltemben lennék félelmes pokolfajzat,
s fékevesztett cseréptörő zsonglőr?
Ki volt az öregasszony?
Dzsekim zsebéből apró döglött halakat húzott elő.
Teleholdnál olvastam az Álmoskönyvben:
hallal álmodni szerencsétlenséget jelent.
Nyakam szeghettem volna,
mikor a megtépázott bögrecsárda tetejéről leugrottam.
Köszönöm Neked, részeges ácsok, tetőfedők védőszentje,
hogy ismét Isten kötényébe estem.
Micsoda szerencsém volt, Uram-Atyám!
Meg is kérdeztem a kerítéstől:
„Hogyan férhettem át léceid keskeny résén?”
Emlékszem – felelte –, hogy gyerekkorodban vékony derekad volt.
Utoljára a nyugdíjas postás házaspár
ajtajának kémlelőablakát törtem be fél téglával.
Zárban volt a kulcs, hát kinyitottam.
Manyika néni meg sem lepődött a dolgon:
„Maga mindig ilyen hóbortos, Jóska” – mondta kedvesen,
és hároméves francia pezsgőt bontott.