Tőzsér Árpád

PARISZ

Zsarolja ölével szép forrásnimfa,
embert szőke szíl, gyertyánok, füzek:
törzsükbe idegen nő nevét írja,
alkusz, ki színt vesz és mélyével fizet.

Bűvöli gyakran, ébren, a látvány:
Helenét villantják neki a korok.
Oinónéval hál zöld mohaágyán,
s távoli gyöngyarcban Gorgó-szem forog.

A trogloditák fölött a kék ég,
kökörcsin-kertek a tar Gargaroszon:
mind csalárd forma, ármányos szépség –
esténként mégis a hegycsúcsra oson.

Áll a sötétlő sziklák közt lesben:
istennőkre vár, mióta lehel,
mindig a voltban, s délibáb-leszben,
mennyég és föld között, se alá, se fel.