Király Odett

KORNIS MIHÁLY LEVELE

Tisztelt Szerkesztőség!

Szaniszló Judit úgy döntött, hogy internetes blogján álnéven évek óta publikált szövegeinek egy velem együtt válogatott részével, a szüleitől kapott nevét biggyesztve föléjük, bekopogtat az Önök – ha szabad, a Ti –, illetve a (hivatalos) magyar irodalom nyilvánosságának ajtaján. Én beszéltem rá. Lehet, hogy rosszul tettem. Mentségeim között szerepeljen, hogy én a harmincadik éve körül járó és az internet blogvilágában már komoly és tartós olvasói figyelemmel kísért szerzőt komoly tehetségnek tartom. 2002 óta ír, de 2004 közepe óta meghökkentően egyenletes színvonalon. Nem verset, nem prózát, hanem valamit, blogot, amely körülbelül egy évtizede létezik a magyar elektronikus sajtó amúgy koszpecsétes égboltján, holott – szégyenünkre, akik nem vagyunk Heltai Jenők – még jó neve sincs ennek, mármint a blog műfajának, nemhogy kritikája vagy becsülete a magas irodalom szent berkeiben.
Kezdetben csak Nesznek, Neszharisnyának ismertem Szaniszló Juditot, akinek az Öltözz, fül! című képes, szórakoztató szövegládájára, (http://combfiksz.freeblog.hu) véletlenül leltem, azután naponta kíváncsian nyitogattam, de még egy évig nem is láttam az életben, csak találgattam, hogy bravúros nyelvi tréfáit a nagy Tandori Dezső vagy Parti Nagy Lajos, netán Garaczi Laci követte-e el.
Jó lenne, ha a blogok búvárai után (a HVG 2005-ös Goldenblog pályázatának közönségdíját kapta „énblog”-kategóriában) felfedezné őt az off line…. – lám, még ennek a fogalomnak a kifejezésére sincs magyar szó, ha foglalkoznánk vele, előbb-utóbb lenne – magyar irodalom is.
És aztán nemcsak őt, de a hozzá hasonlóan tehetséges, ám a hivatalos magyar irodalom „étlapján” nem szereplő műfajban úttörő, de szerintem irodalomtörténeti jelentőségű anonim szerzők munkásságát is felfedezhetné, valamilyen módon figyelemmel kísérhetné a szakma.
Meg kellene ismertetni a hagyományosan olvasó nagyközönséggel – de talán a kritikus urakkal is – az internet terebélyesedő, komolyodó irodalmát. Meggyőződésem, hogy a tömegek által olvasott magyar irodalom jövője új medrének kiásásában munkálkodnak ők. Párat az alkotók közül – Juditon kívül is – a weboldalam, www.kornismihaly.hu nyitólapja menüsorának vendégoldal linkjére kattintva megtalálhatnak.
Fedezzétek fel őket!
Juditot azért választottam elsőként, mert konzseniális költőnek érzem.
Különös költőnek, aki naplószerű prózában ír fullasztóan jó verseket, szorongásosan Berda József-i (igen) dalokat vagy kafkai töredékeket kórházról és hivatalról, magányról és szexről, pontosabban költeményeket a testi lét borzalmáról, élete teljességgel non-fiction (hol késik már e fogalomra is a magyar szó?) nyersanyagából.
Azzal, hogy most a nevesített publikációt választja – nem elsősorban az én rábeszélésemre, a maga elhatározásából, régóta tervezi, Spiró volt a tanára –, az állását is kockáztatja, és a megélhetését. Azért teszi ezt, mint annyi minden mást is, mert alkatilag költő. Ezek már csak ilyenek. Erős nyelvi érzéke van, mint már mondtam, s úgy látom, évről évre fejlődik, pompázatosan nyílik, bátorodik, egyre többet mer. Ebben a legjobb.
De nem azért a kedvencem.
Az első fiatal költő, akinek a költői magatartásáról Petri jutott az eszembe. Ő valami egészen mást csinál, de a legfontosabb értelemben mégis emlékeztet Gyurira. Radikális szeme van a Neszharisnyának. Nem kíméli magát, hanem öli naponta. Hogy is mondjam. Tiszteli az igazságot, vagyis a valóságot, bármilyen előnytelen legyen is annak írásban való rögzítése az ő számára. Persze az nem igaz, azt ne higgyétek el neki, hogy kövér és csúnya volna – két méter valahány centis kétségtelenül; de nem csak ettől szemrevaló teremtés –, de az igaz, hogy annyira életre-halálra hű a szabadságához, akár a családjához, és a hibáihoz, meg a tűpontos, öngyűlölő megfigyeléseihez. Úgy szalad blogot írni, ahogyan a villanyárammal telített drótkerítést megcélzó foglyok a lágerekben.
Az ilyen költőt már szeretem.
Akár közli őt a Holmi vagy a Kalligram, akár nem. Az ilyen költő akkor is az Örökkévaló és ilyeténképp az örökkévalóság embere, ha sikere van, meg akkor is, ha nincs. Nem lesz több azzal, ha közlik őt. Ő maga közöl.
Szeretettel ajánlom a figyelmetekbe.

Kornis Mihály