Babiczky Tibor

PRAEALTUS

Ha egy nyári napon, séta közben,
Hirtelen megállsz, és tudod, hogy
Mindennek vége van, ne ess kétségbe.
Nézz körbe és fülelj.
Járművek és emberek zsivaját hallod,

Egymás mellett lépdel gazdag és silány.
Látod őket haragra gyúlni a férjük ellen,
És látod őket haragra gyúlni a feleségük ellen,
Végigrohanni a csatornák szélén,
Tanakodva, hogy belevessék-e magukat.

Úgy vélnéd, megfejthető ez a nyüzsgés.
Nem sejtett utcákat képzelsz el,
Láthatatlan, új vidékeket.
És hirtelen mindent beborít az álom.
Álomba szenderülnek a kerekek, a zörejek,

Álom ül az irodák üvegablakain
És a bérpalotákon.
Nézz körbe és fülelj.
A halál végül leereszkedik az életbe,
Betemette a földet, ahol sírtál,

Megölte a várost és esztelen forgatagát,
A szegény nőket, a rossz költőket.
Így ér véget: egyszer séta közben
Hirtelen megállsz.
A színek és a hangok mögött

Egy elhagyott erdei út, a tél közepén.
Tiszta, jól kivehető nyomokat hagysz
A friss hóban. Tüdődbe hideg áramlik.
A szád körül fehér felhőpamacsok
Futnak, ahogy kifújsz.