Tandori Dezső

KÖDLEONÍNUSOK

Könyv, csak-a-címig-irandó, légy te szabad s eliramló,
Vagy: meg mit légy? egyszer sem! csoda-célja-se kegyhely.
…Választékos a szó, jaj, durva a semmije-óhaj,
s – vissza! – a semmi se jár már, úton a lény, de csak átszáll,
átszálló lény, én, s géz végül a torkon, elér, kész
avval a sors, fut a vér, szét, festi kövét-meg-a-szélét
útnak, a fák, a monet-ik megzökkenve, ha érik
perspektívájuknak köd-karaját, tovahullnak.
Már a hiperrealizmus kérdi, na, holtra-ha, mit tudsz,
elme, te, sejtve derengő, ennek telje ha eljő?
S futnak az útfelek, és akadálydöntő remegés
futja be testük a négylábúaknak, ja, terítsd rá,
dörren a…szisszen a…fegyver, tű? Soha nem kell
hajtani, tartani már, dombja-halomba beáll.
Elviszik. És mi, ha fájt ott, néked, akadt akadályod?
Vagy csak törpe-mi-céllal mentél, gépi acéllal
így ütközve? A jégen – s fára! – zuhanva…s a vérben,
vagy bent, ínszalagok közt vesztve a hasznot, az eszközt,
mind, ami semmi-időn még voltál épp, csupa ködkép,
annyi se. Megfeketült karral, örökre elült
tervekkel – lenolajt meg krétát venni; meredsz meg! –,
vagy még jönnek a bicskák, túlsúlyod ha kinyitják,
senki se kérdi, az alkony szép-e a londoni parkon
versbe-szerezve, a hídon mit vársz, végre kinyíljon…
Semmit. A föld meg az ég hajlik mind közelébb:
egymáshoz. Kimaradsz, s rád már csak emitti mihasznák
néznek, az ottaniak kény-kegye épp lemaradt
egy töredék kis időre, hagytak rossz önerődre,
ó, jaj, nem hiheted! Ez csak a képzeleted,
már nem működgetve, igenlőn biccen a medve,
s nem-játék-a-madárfej, görcs kezed annyira mást lel,
nem mint reggeleken, hol csoda-vágya-elem
volt ilyen érintés, várd egy napodon figyel és áld,
s így pedig: áldásoddal! Hívság, mennyi az óhaj.
És eljön, hamar: ennyid lesz örök-élte semennyid,
gépkocsi zöldbe befordul, gyomrod végszava kordul,
markol el-egyre, kitépáz, és körülötted a szép máz,
még hogy a tér! szeretett tér! innen már sose mennél
– s visznek, mondom. Elég. Könyv, tudd néma szerét,
légy te szabad s eliramló, mit se beszélj mi-se-halló,
köd, kavarulj, noha virrad, híg leonínusod írjad,
sűrűd. Hagyd, mi-egyéb az, már nem enyém ez a víg gaz.
Könyv, te maradj maradandó, címe-csak…és lehagyandó.
ÉLETEM EGY RÉMÁLOM VOLT (VAGY TÖBB?) – kicsinálom
rossz viccnek, ha-mi múlt.
Megvirradt:
beborult.