Sopotnik Zoltán

FUTÓTAVASZ

Kihordják a tóhoz a bútorokat.
Öreg házaspár, tele fájdalommal.
Látszólag öreg. Látszik az arcukon
az utolsó esély. Két fa között a
nappali, kicsit odébb a bokornál,
a konyha. Tavaszkezdéstől ezt
csinálják: reggel jönnek, este pedig
szedik a sátorfát. Mint a múltat.
A közöset. Amitől alig kapnak
levegőt. A világítótorony-őr és a
felesége. Visszafelé keresik az
az összefüggéseket. És a fiukat,
Robit, aki tizenöt éve tűnt el éppen
itt. Beugrott a vízbe az esküvő után,
hogy másik életet fog élni. Vitte az
asszonyt is magával. Az apa hiába
merült alá évekkel később, nincs
ott másik világ, jobb fajta város.
Csak sok ócska kacat a kéklő iszapba
fúródva. Meg egy valamilyen okból
még működő tévé, ami ugye lehetetlen.
És a tévében egy fiatal házaspár,
amint a szokásos életüket élik éppen.
Nagyon hasonlít. De mégsem.