Gál Ferenc

TERMÉSZETI JELENSÉGEKRŐL

Már csak ez a nappali sötétség
hiányzott. A kivilágított sugárút
délben, és az elmaradhatatlan
jövendölések. A jellegzetes tartás
és kifordult tekintet, amin nem változtat
már a tetőkertet újra aszaló nap sem.
Hisz, az első feljegyzések szerint
árnyék nem múlhat el nyomtalanul
városunkról, mi pedig, a hencegő
idióták népe, megtanultunk
együtt élni görcseinkkel.
Kávénkba habot kavarva olvassuk,
hogy urunk magyarázatot vár,
mert álmában izzad minden,
amit ember készített. Örömmel
megírnánk, hogy megfoganhatott
a hárommellű szajha átka,
és a lidércnyomás nem pepecsel
többé részletekkel. Beszélő szobraink
helyén azonban levélhullás óta
jutazsákok és lapátok állnak.
Mi magunk a karzat korlátjánál
ücsörgünk. Tétlenül, de jóleső
tudattal, hogy bál után
még egyeztettük óráinkat,
pecsétgyűrűnkben pedig a por
csontszáraz és garantáltan
göröngyöktől mentes.