Jónás Tamás

NÉGY ÉVSZAK
EGY LENGYEL LÁNYRA

éveknek féktelen szánján
messzire vitte a tél
ott hagytam pedig a lánynál
magamat aki kevély
szélcsendben tűrte hogy csaljak:
elhagyjam amikor ő
hold alatt párolgó harmat
tőlem lett igazi nő
hagyta hogy el hagyjam veszni
első nagy sikeremet
nem lehet fontosabb semmi
szeretni aki szeret

az évek virágzó fái
elillatozták a lányt
nem próbált visszatalálni
ha mégis: másra talált
krakkóban ülök azóta
buszozom vonatokon
rám kormozódik a csókja
le már azt nem csókolom
ott állok wawel a parton
bámul a visztula rám
nagy a fény de nyitva tartom
szememet csukva a szám

az évek avarhalomján
kopasz fák sétálnak át
az idő játékos kombájn
már learatta Olát