Imreh András

ÓVODA

Minek maradna bent? Ha nem szereti,
ha jönne haza már ebéd után,
ha reggel különben is megígértük?
Minek feküdjön egy idegen ágyon,
nyitott szemmel a vasszekrény előtt,
két leszámolhatatlan fekete
báránykájával – veled és velem?
Hogy úgy éljen, ahogy a többiek?
Hogy szabad maradjon a délutánom?
Hogy uzsonnázzon, ha már befizettük?
Nem, én érte megyek, hazahozom,
a zebrán csak fehér csíkokra lépünk,
megkérdezem, hogy mi volt az ebéd,
ha nem tudja, azt mondom: „persze, rég volt”,
itthon együtt meghámozunk egy almát,
lefektetem és olvasok neki
(a Findusz karácsonyát, nyolcvanadszor),
és ha képhez érek, megmutatom,
és ha elalszik, kisettenkedem,
vagy tíz percre mellékucorodom,
a feje mellé teszem a fejem,
és egy óra múlva együtt kelünk fel.
Mit számít, ha közép- vagy hosszútávon
minden rossz lesz, ha most minden nagyon jó?