Rába György

UTCABÁL

Koccintottak s nyeltek egy falatot
ami a szesznek csak utat nyitott
táncot ropnak lejtenek és pörögnek
a villipercből is most mintha lábbal
mondanának végső búcsút a földnek
orsó ábrándjuk boldogan veszít el
kötelességet nyűg feladatot
ahogy forognak rendre tovatűnnek
kigyöngyözik mind a hibát a vétket
a rossz döntést a keresztutakon
az éveket elherdált éveket
a többi pár mulatozásai
tán az elmulasztott tennivalók
kalandokkal karöltve dáridókkal
valahol testvériesen vigadnak
ám ez a kettő a legkedvezőbb
áramlatot gyűri szárnyuk alá
fölajzza őket az önfeledés
s röptetik a tér mágneses mezői
túl magukon túl a glóbusz hatalmán
a kozmosz határából is kitörni