Miklya Zsolt

TANÚK NÉLKÜL

Vele megelégszem, kitartok jóban,
rosszban, megragadom, el nem
engedem. Türelmesen várta, örökös
menyasszony, mikor öleli a piros
koszorú végleg magához, amíg
a fehéret szekrény ôrzi egy papír-
dobozban. Tanúk nélkül fogadta,
csendben, bent a vendégszobában,
ahol annyit futkosott az asztal körül,
mit hozzak még, mire van szükségetek.
Csak arra, hogy leülj végre közénk.
Látszatra engedett, de már pattant is,
ahogy a sütemény fogyott. Hol van,
nem láttátok a vôlegényt?