Csengery Kristóf

PERUIAK AZ ALULJÁRÓBAN

Leszállva a villamosról a Kálvin téren,
hallom, amint egy lány azt mondja egy
fiúnak: katarzis. Villamoson igen ritkán
találkozom ezzel a szóval. Inkább más
szavak csapódnak hozzám, ezeket most
nem sorolom el. Később, az aluljáróban

a peruiak. Jó látni őket a tarka ruháikban,
jó hallgatni a zenéjüket – dobok és pánsíp,
aprócska és nagyobb gitárok. Ha nem kell
sietnem, megállok, nem megyek közel, de
távolról hosszan figyelem a zenekart. Nem
tudom, vajon nem fáznak-e. A hazájukban

szoktak-e fázni. Én a hazámban vagyok és
fázom. Lényegében állandóan fázom, rövid
kihagyásokkal. A szemem az utóbbi időben
érzékeny lett a hidegre: a könnyeim most is
folynak, péntek délben egykor sírva loholok
az aluljáróban a Múzeum utca felé.