Csengery Kristóf

DAL A NÉVRŐL

Egy forma vár. Üres, akár a lelkem.
Kétféle űr egymásért mit tehet?
Mínusszor mínusz, az plusz – énekelnem
ha érdemes, tán ezt a képletet.

Én kedvelem a formát – az való
nekem: enyésző testnek karcsú láda,
mely összetartja benn a porladó
maradványt, s rá van írva oldalára

a név, amely mindennek kezdete,
s mindennek végzete. A forma, tisztán.
Éppúgy üres, mint én. Úgy van tele,
ahogy az életem. Izolda, Trisztán