Jónás Tamás

A FÉLELEMRŐL

az éjszakák a nappalok
végül csak ezek úgy vagyok
még itt vakon még itt vagyok
mint falra égett angyalok
halála után a szaguk
az utca alatt utca fut
innen indult ide jut

hallgatóznak nincs szavuk
az angyalokból nincs kiút

se éjjelük se nappaluk
az éjszakáknak nappaloknak
úgy vagyok hogy összeloptak
aggódásból figyelemből
a nappalok a tenyeremből
az éjszakák szép nagy agyamból
csak szívemből nem ami tombol
kifolynak emlékek és tények
és félek félek félek félek

emlékek lépnek ki belőlem
kérdezem őket ősi csöndben
csinos halottak honnan jöttök
hasatokon vérző köldök
hová siettek elszakadtok
ha itt maradtak megmaradtok
mert engemet még innen-onnan
naponta zárt szívembe robban
az emberek még összelopnak
hová siettek rossz halottak
hová menetel minden emlék
minden erdő távolabb lép
fák taposnak fák lábára
sietnek a láthatárra

halottak kérgesednek mintha
mindegyiknek ősi titka
titka lenne mindegyiknek
őstitkuk a leveleknek
mondat amibe belehaltak
a halottaim gyalogolnak
és vannak akik élve mennek
a halottakkal menetelnek
mindegyiknek tudom nevét
kerek a szív kerek az ég
semmi búcsú semmi dörgés
beletörődés beletörődés