Kőrizs Imre

Sors exitura

S. J. emlékének


Ilyenkor szoktam verset írni,
de úgy látszik, hogy hetvenezer
nem elég.

 

Mennyi fér el egy éjszakában
veszteség?
Tegnap ilyenkor gyászsms-t kaptam,

 

az elsôt e nemben.
Íme, a halál utáni élet,
legalábbis az enyém, illetve bennem.

 

Váratlanul kijött a fekete?
Vagy a nulla?
Kevés élet van rá,

 

hogy az ember megtanulja:
a játék nem jó bolt.
Legfeljebb annyit mond csak

 

minden meggyôzôdés nélkül:
ez várható volt.

 

De nettó veszteségnek kell-e könyvelnem
a pénzt, ha egyszer élveztem, hogy elvesztem?

 

Mert egy óra veszteséges játék,
a halál után, ha másé is, ajándék.


Egy költőtalálkozó szórólapjának 
hátoldalára


Olyan verset kéne írni
– nem ilyet –,
aminek minden sora
annyira banális vagy érthetetlen
(akár az élet – bár semmi sem olyan, mint az élet, csak az élet),
hogy semmit se lehessen idézni belôle,
mert ha mégis,
az menthetetlenül érdektelen lenne,
mint a mások álmai.

*
Vagy amúgy is minden vers ilyen?
És ami mégis idézhetô belôlük,
az csak a korszellem, az üzenet, a manír, a hang?
A talpramagyar?
A jobbvolnaélniámdetúlafákmár?

*
Olyan verset kéne írni,
amelynek szavai valamelyik
(jobb híján megtiltom, hogy ezt idézzék:)
nem euklidészi szemantika szerint szervezôdnek.

*
Például ronda verset,
vagy legalább <öncenzúra>.
Vagy amilyen a végleges
szôrtelenítés garanciával:
hogy csak az eredménye kellemes.

*
Eredményes verseket kívánok!