Kiss Judit Ágnes

LEHETNI ISTEN ANYJA

 

Törékeny bennem az isten,
A síró kisgyerek,
Elalszik szemeimben,
Vagy ébren ténfereg,

A csontjaim közt járkál,
Magányos, elveszett,
Vesémre roskad árván
Tán a szívem helyett.

Minek belém az isten,
Törékeny kisgyerek?
Még nem kell, hogy segítsen,
S anyja már nem leszek.

Nem ringatom magamban,
És nem bocsátja meg,
Hogy ellököm, ha baj van,
S ő akkor is szeret.


ARS CAFETOPOETICA


Amit megírok, mint a presszókávé,
fekete, keserű, erős legyen,
ha nem bírja a gyomrod, némi tejjel
fogyaszthatod, de cukorral sosem.
Ne hazudj hozzá semmi édességet,
magában idd, frissen, ahogy lefőtt,
az aromája járjon át egészen,
gyengítsen el, vagy árasszon erőt.

Idd mindig forrón, égesse a nyelved,
illata töltse be az orrodat,
ha gyermeket vársz, émelyeghetsz tőle,
és megsárgulhat tőle a fogad.
Tartson ébren már egy korty is belőle,
mérgezzen meg, ha túladagolod,
gyors szívveréssel, verejtékezéssel
bűnhődni érte nem is nagy dolog.

De végül szokj rá minden reggel egyre,
ha nincs melletted, fájjon a fejed,
és függj tőle, és szenvedj, hogyha nincsen,
legyen drogod, titkos szerelmesed.
Szívd magadba az illatát egy percre,
tartsd nyelveden, mielőtt lenyeled,
hunyd le a szemed, dőlj hátra, és élvezd,
hogy őt vagy engem, az már egyre megy.