Csengery Kristóf

A FALON KÍVÜL

 

Várni a bebocsáttatásra: nem
jobb-e, mint odabent a boldogokkal
az üdvösség megszikkadt, íztelen
éveit rágni, oxigénszegény
térben? Aki a falon kívül él,
megtanulja, hogy sűrű a törekvés:
ahol irány, ott fajsúly. Akarat,
küzdés, kudarc egyetlen szigorú
présben tapad egymásra – hézagot
a kívülállás életüzeme
ünnepnapon sem ismer. Persze bent, az
más. Az a lézengő elízium,
a nincs miért vakációja. Vággyal
gondolunk rá, és enyhe megvetéssel.


A KIVÉTEL TRÉFÁJA


Nem úgy, nem akkor és nem ott, ahol
hinnéd vagy várnád. Nem azok a hangok
kísérik majd, amelyeket magadban
előre hallasz, és másféle árnyék
szegődik mellé, és másféle fény
hasít belé. Az okok, amelyek
előkészítik, mások lesznek, és
más következmény sarjadzik belőle.
Gondolj bármit, remélj vagy félj: nem az
érik az idő gondolattalan
méhének mélyén. És ha egyszer mégis
az lesz, amit vársz – az csak a kivétel
szelíd tréfája. Hogy még azt se hidd,
hogy soha nincs úgy, ahogyan hiszed.


ALBORADA DEL GRACIOSO


Habár már sok napot megértem,
köszöntöm ezt az újat itt.
Tudom, hogy élni nem nagy érdem,

de bízva és remélve kérdem:
mit hoz, mit visz, mire tanít
a fény? S mert sok napot megértem,

nem reszket már a kisegér benn;
a lélek mélyén bátorít
a tény, hogy élni nem nagy érdem.

Súlyt, távot számosat lemértem,
de sugarad, a hajnalit
– habár sok szép napot megértem –

még mindig szomjazom. Ezért nem
adom fel (bár lehűt, amit
tudok jól: élni nem nagy érdem).

Az összefüggést még nem értem,
pedig ragyog rám, elvakít.
Habár már sok napot megértem,
tudom, hogy élni nem nagy érdem.