Kemény István

 

MIDLIFE CRISES

Az iskolában okos kamasz lányok

nem hiszik el a holokausztot.

Szívem, mit csodálkozol,

te meg engem tagadtál meg!

Én azért éltem, hogy emlékezzünk,

jó sok hibával, de mégis azért,

te nekem éltél, ennek most vége:

már az új játékaidnak élsz.

Én tudtam, hogy bármi megtörténhet,

de más történt: hogy elvesztettelek.

Ez nekem is jó lecke volt, te viszont

nem lehettél volna felelőtlenebb.

Mert én tudtam, mi kell az ostobáknak,

de csak addig, amíg te bennem hittél.

Most majd szétszedik megint a világot,

és én hagyni fogom, mert megtagadtál.

LECKE

Az ostobákkal pedig úgy kell bánni,

hogy felnősz velük, és nem is tudod,

hogy ostobák-e, mert csak egy család van,

szereted őket és simogatod,

és amit mondanak, szentírás lesz,

és lefekvés után mondogatod,

és ha megbüntetnek, befogod a szádat,

és nem veszed észre, hogy nem boldogok,

és tudod előre, hogy Neked beszélek,

édes lányom! – ezt megkapod,

hogy Világnézetre szüksége van egy

kultúrembernek! – ezt felfogod,

és ha felnősz, majd kellő alázattal,

hogy ostobák neveltek, gondolhatod,

de akármit gondolsz róluk, halálig

szereted őket és simogatod,

és ha zsidóznak, illő tisztelettel

a tények alapján kijavítod,

és ha embert ölnének, ismerve őket,

azt évekkel előre zsigerből tudod,

és egy könnyű viccel, vagy az ötödik paranccsal

a jó pillanatban megállítod,

és azt, hogy valaki más bántsa őket

rajtad kívül, azt nem hagyod,

egyrészt azért, mert szereted őket,

másrészt azért, mert így a jobb,

és ha a te lányod leostobáz majd,

eszedbe se jut, hogy felpofozd.

Ha így lesz, szívem, egy új életedben

már semmitől sem kell tartanod.

A HUSZADIK ÉVÜNK

Te a holdam, én a földed,

ez tartott mindig össze minket

holdomiglan, földödiglen.

De most te is bolygó szeretnél lenni,

önálló kislány, egy név, ami nem mi

a szépségedtől meg is tehetnéd.

Jól is mutatnál nap körüli pályán,

tündökölnél ott is aranysárgán,

de nincs módomban elengedni téged.

Essünk előbb túl az érzelmi részén,

a földi élethez kellettünk te és én:

te lötyögtetted az óceánokat.

De inkább maradjunk a fizikánál,

törvényt sértenél, ha nekivágnál

a naprendszernek – durván csak ennyi:

ha változtatnál a kettőnk dolgán,

az első lenne, hogy belém csapódnál.

Próbáld csak meg, én nem mondom el újra.