Darányi Sándor

 

FÉNY UTCA

Hozzák a pontyokat. Két férfi tolja a targoncát, cigarettázik az egyik, kék a pufajka

rajta, a halak halma zölden puposul: egymást nyomják, tátva a szájuk, a legalsóréteg moccanni se bír. A 036-os pénzszállító kocsi elfoglalta a járdát,

vár a fegyveres őrre, aki fémkasznival a kezében a bankból

közeleg; ezt az akadályt kell kikerülniük, s akkor az egyik hal

megcsúszik a sikos dombon, lezuhan, csapkod a porban; a többi

távolodik, fut a targoncával a hentes liftje felé.

Látsz idefentről? Az öregek

jönnek seregestül, szatyor a kezükben,

szívükben emlék, lelkük mélyéből ráncuk szakadékaiba

alvad a gond; húzzák kiskocsijuk, s már alkudoznak

motyogva magukban, az életrevalóság mai vizsgája előtt.

És Mózi kétszer három tojásból rántottát rendel telefonján, sajttal és virslivel

húsz perc múlva a fülbevalósnak, közben méri a szőlőt, kesztyűben váltja a pénzt.

A szép virágáruslány szeme kagylóhéj, rideg és törékeny

máma, akár az őszi virágok. Paprikaárus-pár barátkozik boldog-boldogtalannal

a lángossütőnél, száll a fokhagymaszag, verebek marakodnak

a saszlán a pult alatt; és Gabi üveg nyakláncot árul a kávézóban, majd ebéd után

elindul a kemoterápiára.

„– Filézze ki, legyen szíves!” A hentesfiú bólint, kése sebesen

szalad a csirkecombon, fejti a bőrt, egy-egy csontot az asztalra kitesz; a hentesleány

pedig Londonba vágyik; „– Húsz deka télit, szeletelve, a hölgynek!”

Harangoznak. Lépésben araszol a busz odalent – füst, pulykaaprólék, birkavelő.

Mint zöldpettyes bögre, őrzöm az űrt, amit hagytál.

Tetszettél szégyentelenül, s elgyöngült akarattal

vágyódtam látszani valóságod Sport-szeletében. Nézd,

a virágáruslány ma kialvatlan, szeme karikás,

nem húzta ki ritkás szemöldökét, a frufruja vizes áramszedő,

füle szétáll.

Pár perc az egész. Dél van. Nem torpannak az autók.

A ponty már alig él.

Vergődik, farkával nagyokat csap, dermed a járdán,

a Lövőház utca kövén.

ÉJJELI ŐRSÉGBEN

Semmi értelme. Hűség. Ne tudd, mióta érzem,

se hogy miért – szégyellem, milyen ósdi

kacat, de ez van: udvariasságból

nem mondok ellent, hátha ez magányod

megenyhíti, bár szívből elítélem,

hogy társaságot erővel toborzol,

s azt sürgeted: hited vallja a másik,

kit kiszemeltél. Mennyi sérelem!

Tudod, az Arvisurák

vagy igaz, vagy sem; de a Tények meg a Mérték

csillagképe igazgat rég utunkon

a józan ész zseblámpafénye mellett,

éjjeli őrségben, egy kis hajón,

mely átszeli az óceánokat.