Kiss Judit Ágnes

 

KÖLCSÖNLAKÁS

Úgy élek itt a földön, mint egy kölcsönlakásban,

kaptam ugyan egy kulcsot, de csak néhány órám van,

hogy élvezzek, szeressek szorongó idegenben,

ha józanul nem megy, hát félig önkívületben.

Itt minden ismeretlen, az utcát hogyha nézem,

nem láttam ezt a tájat, ezt a napot az égen.

Bent is minden szokatlan, a szagok és a színek,

a pókok a sarokban szokatlan hálót szőnek,

a bútorok is furcsák, és mindegyik máshol van,

mint ahogy megszerettem egyszer volt otthonomban.

Ne csodáld, hogy feszengek idegen életemben,

különös tárgyak között ülünk egymással szemben.

A tested ismerős csak, meg is fogódzom benne,

és vendégségbe hívlak kölcsönélt életembe.

Egy kicsit későn jöttél, a felét már feléltem,

de maradj itt mellettem a második felében.


ZAJ

Kislánykoromban a gúny s a feszült

igyekezet, hogy jó legyek. Hiába.

A lázadás, mely éppen csak lehűlt,

most mélyen fortyog bennem, mint a láva.

A szerelemnek hívott tévelygések,

a kín horga, min vágy volt a csali,

és bölcs lettem, de süket, mint a vének,

vagy zaj van, az Istent nem hallani.

Mi jöhet még? A lassú szétesés

sejtről sejtre. A kíméletlen gének

sodornak már a végső csönd felé,

míg hallgatom a szívverésem. Félek.

(Túl mindazon, de innen mindezen

mi mást tehetnék, mint hogy létezem?)

Makedón dallam

Két hazád közt hol vagy otthon,

Két hazád közt, édesem?

Megpihenni más ölében

Szivesen,

Kinek a szava idegen.

Messzi égen száll felém egy

Szélsodorta zöld levél,

Fél a naptól, fut az esőtől,

Mit is ér?

Kifakul, amig ideér.

Hosszu évek óta várlak,

Évek óta, édesem,

Most először lett belőled

Elegem,

Ne gyere haza sohasem.