Jónás Tamás
RAB-ELÉGIÁK
1
énekelnek a tengerben a fák
homlokaikat megvizezik úgy
vonulnak neki a végtelennek és
megnyugszik a tenger lábaik között
van köztük egy lassú szép félelmetes
aki eltévedt elfeledte a fák exodusát
a platinafekete ég csillagkerítéseit
lomhán lépi át:
fejjel lefelé csüng mindenki felett
elrebbentik majd madaraikat
az engedelmes és félénk társai
ha megszürkül az ég
és a hajnal lakkozott fénykörmei
kondenzcsíkokat csikarnak bele
az eget járó rokon akkor közéjük zuhan
és homlokom hirtelen megreped ahogy
arra gondolok minek szerettetek
2
a tenger üres a víz kegyetlen
a szem: kamra tenger és hideg
vizek bujdokolnak a vizekben
emberekben kövek az emberek
3
bűnös-e aki nem szelíd
s a fájdalom hídjain megreccsen a hangja
szelíd-e aki folyton csendre int
aki elmegy pedig szívesen maradna
4
beragyogja szenvedésük az egyetemeket
remeg tőlük sok szomszédos térdimenzió
még nem volt soha sorsuk néma gyerekek
azon gondolkodnak
rosszabbnak vagy jobbnak
volna lenni jó
mielőtt pompás és tömeges
haláluk lekéssük –
önjelölt bírók: bőrünk hámlik szemünk tompa és üveges –
találjuk ki gyorsan végső büntetésük
minden fa túl nemes
túl unalmas mert túl félelmetes
5
aki unja a csodákat aki porba nem ragyog
honnan induljon és hová jusson el
aki nincs már rég de még mindig én vagyok
nem cigánykodik magától dzsukel
kár-e érte hogyha – na, ja – szavakban pusztul el
