Kiss Judit Ágnes

 

FANTÁZIA FANTÁZIA

 

Ma éjjel úgy kívántalak, ahogy

nem tehetném, hisz nem tudom, milyen

lehet az érintésed (túl azon,

hogy átkarolsz tánc közben). Hát igen,

legjobb szeretőnk a fantázia,

belemerülünk (vagy épp ő belénk?),

s nem is kell más eszközt használnia

az embernek, hogy jó legyen. Elég

egy mondat, amely ízt vagy illatot,

színt vagy tapintást pontosan idéz,

s az összes élvezet, mit adhatott

agy és test, minden szó mögül kinéz.

(Hogy mért kellenek versek még ide,

ezek után ne kérdje senki se.)

HANS CASTORP LEVELE

 

Az arcod lassan szilánkokra omlik,

széttört fényfolt egy pohár víz színén,

mint hibás tetoválás, elmosódik

az érintésed. Tavaly volt? idén?

A kis ugrás a lázgörbén mikor volt?

Hol vesztettem el azt a régi sorsot,

hogy a megtörtént történet gyötörjön,

ne a kitalált, aztán tollba mondott?

 

A fikció egyszerre kórház, börtön,

egyszerre véd, egyszerre fogva tart.

Beteg vagyok, vagy büntetésem töltöm?

A kint s a bent egyszerre fojtogat.

Már a vonásaidat köhögöm föl,

míg kúszik bennem, kúszik a higany,

a meg nem élt, csak vágyott örömöktől

lázasodom én is, mint annyian.

 

Torkomon felszalad a keserűség,

ezüst szalag a hőmérő falán,

és nem borul rám más, csak a felhős ég,

mely most a lemenő naptól talán

vöröses fényben izzik, mint a katlan,

de végtelen és áthatolhatatlan,

mint szeretkezés után a magány.