Váradi Péter

AZ ELSŐ VÁROS

 

Tapogató emlékezetem előtt

megnyílik az első város, és a mindörökre

egyetlen, a régi Pest, ahová nagyanyám

kézen fogva hozott, hogy el ne vesszek.

A makadámút kőkockái közé fektetett síneken,

hasadékszéles utcában csattogott

a villamos jobbra-balra rángó kocsija:

közvetlen jelenléte volt az egy másik világnak,

a nagy politikának. Hiába kezdődtek

a kollaboráns nyolcvanas évek.

Az ablak előtti fémkönyöklőnek támasztott

homlokkal, öntudatlanul is felismertem

a démont, ami ott ült a kapualjban

a zöldre festett deszkának dőlve.

Mikor elkanyarodott a nyolcas villamos,

egy pillanatra láthatóvá vált

az, ami végtelen idegennek látszott

a vidékről felhozott kisfiúnak:

a forradalmi konokság. Kapkodva

szedtem a levegőt, nem mozdultam.

 

Politikai tudatosságom egyetlen

tökéletes pillanatában a könyökömnél kiégett

kék műszálas dzsekit és anyám kötötte

barna sapkát viseltem. Előtte

a gyógyszergyárnál csövek alatt

futott a sín és emlékszem,

nem értettem, miért nem állunk meg,

hogy közelebbről is megnézhessem

a gyárat. Faláról már peregni kezdett

a forradalmi munkás–paraszt hatalmat

éltető felirat. Megkérdeztem nagyanyámat,

miért nem festik újra. A Megyeri úton

szálltunk át a nyolcasra, ami bekanyarodott

velünk a fák alá, az egyemeletes és földszintes

házak közé. Alacsonyak voltak és makettszerűek.

Akkor, Újpesten láttam a démont.

Kicsavarodott testtel ült az árnyékban,

de gyanútlanul úgy láttam még, hogy él.

Megborzongtam. Nagyanyám mondott valamit

arról, hogy mit kapok, ha jó leszek.

Ő nem látta? Miért nem szólt?

Az a Pest azóta egyetlen,

és megmarad mindörökre.

 

 

 

 

KIHALLGATÁS AZ ÉJJELI KÖRÚTON

 

Lábuk mellett a gót betűs, teológiai kézikönyvek

szaga olyan, mint a hideg, penészes kenyéré.

Egy érdektelen ember lehordta ezeket

erkélyéről a kibelezett hűtő mellé.

 

A körútnál kezdődött az egykori birodalom szíve,

ahol most a szorongását leplező pár várakozik

az éjszakai buszra. Balról ittas fiatalok jönnek,

idegesen zajonganak fehér, feliratos ruháikban.

 

Visszhangzik minden, mint egy bibliai sírban. Száján nagy kő.

Az egykori gyarmatok gazdagsága befalazva áll a körút

házaiban, a portálok előtt elterpeszkedik a sötétség.

Egy alacsonyabb fa ágain kabát lóg szakadt béléssel.

 

Borotvált és nyers bőr villan ki: a pár egyik tagján

egy pillanatra elhúzódik a gallér. A tarkóról

izzadságcseppek csorognak lefelé. Néma

várakozás a mélyben, a zárókő mozdulatlan.

 

A busz büdös, tömött és hatalmas.

Védekezőtartásban, vakságot és némaságot

fogadva szállnak fel. Utánuk egy

ismeretlen felszedi az eldobott csikket és végigszívja.

 

Az utolsó száz métert gyalog teszik meg.

Csönd lesz, szürreális csönd az egykori birodalom

szívében. Az a kétpercnyi rítus felébreszti a félelmet;

amikor megkezdődik az éjszakai kihallgatás.