Sumonyi Zoltán

 

ÜVÖLTÉS MÁRAI SÁNDORÉRT

 

Az újszülött Papp Ábelnek

 

Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban,

látom kortársaim legjobb elméit az őrület romjaiban, kirobbantva

a csontbuborék-koponyából, szétkenődve a párnán, az éjjeliszekrény

kihúzott fiókján, a fiókban, a revolver helyén,

 

az orrlukakból szivárgó lőporfüstöt látom, amit nem láthattam

a huszadik század utolsó előtti évtizedének végén

amikor szájába vette a revolvercsövet, reménytelenül, mert azt hitte,

sohasem ér véget az a század,

 

látom, amit nem láttam romjaiban,

a huszadik század utolsó előtti évtizedének végén, sem korábban,

amikor láthattam volna még épen, a kemény csontbuborékban,

 

Los Angelesből, nyolcvannégyben, félóra autózással, volt egy bérelt

Thunderbirdöm, kiugrom, mondtam Marschalkó Teofilnek,

kiugrom San Diegóba, de

nem, nem, mondta, senkit nem fogad a hazaiak közül, meg se próbáld,

és én hagytam magamat lebeszélni, kissé sértetten és hazafias ellengőggel,

hogy svábokból jött magyaroknak én nem vagyok magyar?! – bosszantott

a lenézésük, hogy ott maradsz?! – de én mindig otthon maradtam,

első Lipót alatt és Haynau alatt és mindenki alatt, mert én

mindig közkatona voltam, legföljebb csapattiszt,

kinek kellett volna az én fejem otthon,

 

hagytam magamat könnyen lebeszélni, kissé sértetten, mert

nem is szerettem a könyveit, már amit olvastam kamaszként,

azt a leharcolt kettőt, apám megmaradt könyvtárából,

a Válás Budán-t, híg fos, meg a Kassai polgárokat,

bűn rossz, és én is bűn rossz vagyok benne, ne nézd meg,

bömbölte kilencvenegyben ifjúkorom színészbálványa is,

amikor újra bemutatták a gyulai várban,

finomkodónak és könnyűnek találtam, én a Rokonokon

meg a Kiskunhalom szikárságán nevelődtem, ha nem, hát nem,

másodosztályú író, nem érdekel,

 

hagytam magamat könnyen lebeszélni,

mentem a Juszielére Marschalkó Teofillel, az egyetemre,

ahol Jancsó-kurzusokat tartott a Csend és kiáltás hosszú snittjeiről,

a Malibu Beachre, a rettegő gazdagok alibifarmjai mint búvó betonbunker-

hálózat, magyarázta, mert félnek, hogy jönnek a feketék,

Beverly Hillsbe, Szász Bandi körül gyanús paraziták, képügynökök,

egyéb ügyeskedők nyüzsögtek magyarul, itták a whiskyjét,

a hollywoodi temetőbe, Marilyn Monroe sírján fehér vágott virágok,

naponta frissre cserélik, na mit szólsz, huszonnégyezer rózsaszál

csak eddig, Hatholdas rózsakert,

 

félóra autózásnyira akkor még nem durrant szét a koponyája,

süppedő magányban, reménytelen ismeretlenségben, revolvervásárlással,

lőgyakorlatokkal teltek napjai, hogy el ne vétse

nyolcvankilenc évesen, a virtuális Sárga Házban,

én meg hagytam magamat könnyen lebeszélni,

 

*

 

veled vagyok a Sárga Házban Testvér, mintha negyvennégy-negyvenötben,

és bólintok minden mondatodra,

 

honnan bújtak elő, mint a pincebogarak, miféle kövek alatt lapultak eddig,

mikor szaporodtak észrevétlenül és ennyire el,

 

mikor tanulták el a hisztérikus bibsizést, szabadkőművesezést

a fiatal ügyvédfeleségek, orvosfeleségek, tanárfeleségek, lelkészfeleségek,

 

honnan zeng föl ajkukon a dühödt baszd meg, baszd meg, baszd meg,

kurvanyád, kurvanyád, akik otthon még a széklábra is harisnyát húznának szemérmesen,

 

veled vagyok a Sárga Házban Testvér, mintha negyvennégy-negyvenötven,

tizennyolc évvel roncsoló revolvered után

 

és bólintok minden mondatodra.

 

Budapest, 2007. április 11–15.