Lázár Júlia
A SZENT POÉZIS
A színek évszakában
maradt fekete-kék.
Pörgette hosszú tölcsér,
egy tornádóval élt.
A pörge szellem szánta,
szövetségese lett.
Cikáztak: két koromszem
hideg vizek felett.
A LÉTEZÉSNEK
A létezésnek súlya van.
Az évekkel növekszik.
Ellentarthat a
szeretet. Színek.
Egy táj. Egy dallam.
Talán nem is a súly nő,
ha csontok boltja roppan,
az anyag ami átlényegül,
megfeszül, visszapattan,
talán a végső ernyedés
is
csak ritmusváltás a dalban.
RELATIVITÁS
Világokat fogott át
egyetlen lélegzete,
ahogy az alku szólt,
rengett a föld bele,
taposott és taposták,
ugrált a földeken,
a széllel, vízzel táncolt,
hogy egy legyen vele.
A lépte óriási,
nem látja, min tapos,
de füttyög közben bátran,
hogy hátráltassa még,
mikor a még nagyobb bakancs
az ő fejére lép.
