Finy Petra

 

BÓBITA ŐSZÜL

 

Borókagyönggyel álmokat vadász,

Pillék gyűlnek szemére, úgy világít,

S ha már fáradt az álom, jön világibb

Játék, a pernyelovagoltatás.

 

Mert tűz körül guggolni, és parázst

Palástként vetni hátra, ez mi lányít

Öreg tündéranyót, kinek parányit

Tűz rejti bőrét, hogy korát ne lásd.

 

Már rég bezárt az angyali dalárda,

A fuvolák csendben, a hegedű

Szól csak, ám az se több mint satnya lárma.

 

A hajnali ködvár viskószerű,

De kuncog füttyöt hányva a halálra,

És lumbágós szárnnyal se keserű.

 

 

 

A FIÚ, AKINEK HAJA SÖTÉTEBB VOLT
A FEKETE PÁRDUC ÁRNYÉKÁNÁL

 

Kezében nagy könyv, s benne egy betű,

Olyan betű, melyben mesék pihennek,

Szivével átkacsint a félelemnek,

Fehér vállán zenél egy lótetű.

 

A köd szerinte ízletes nedű,

Pillái rémeket tovább sepernek,

Friss lepkelábnyomába lép a gyermek,

Sokszor sebzett bivalytekintetű.

 

Odúszájában vágyfióka nő,

Neked szeretném adni – súgja ő –,

Kevés benned a szenvedély, hidegség

 

Csorog szemedből, mint a jégpatak,

Melynek vizéhez nem járnak vadak.

Fogd, itt egy napmadár, fogd már, na tessék!